Arisz és Jan végtelennek tűnő levelet fogalmazott. Úgy gubbasztottam mellettük, mint egy kismacska, de nem mertem beleszólni, mivel egy mukkot nem értettem a görög jogi szövegből. Néha egy kis gyümölcslével, frappéval próbáltam hozzájárulni az eredményhez,vagy ha mormogósra vették a hangsúlyt, akkor leszaladtam Zoéhoz egy kis harapnivalóért, de nagyjából az asztal mellett telt a nap. Észre sem vettük, de elszaldt a fejünk felett a déli szieszta, és egyszer csak egyre tompább lett a fény.
-Akkor megvolnánk.- borítékba rakták a levelet, és szedelőzködni kezdtek.
Megvolnánk? Na de mivel, és most mi van és...- Nekem is magyarázáztok el, nem hagyhattok itt kukán.
-Mindjárt visszajövök- mondta Jan, és homlokoncsókolt.-Arisznak el kell érnie az esti kompot. Arisz is búcsúzóra fogta.
-Szia Lea, minden jót, nemsokára találkozunk. Ne aggódj, minde rendben lesz.
-Rendben, hiszek nektek. Bár "neaggódjból" már egész kamrányi van, a gyomrom meg borsónyi, úgyhogy képzelheted mit érzek.
A két pasi kiviharzott a kertből, fél perc múlva már csak az autó brummogását hallottam.
Megint ott maradtam, a Kétségbeesés valahol ott sunnyogott az olivák alatt, de nem mert előjönni, érezte, hogy most nem lenne elég ereje keresztbetenni a hangulatomnak. Tényleg, jobban éreztem magam. Lendületes rendrakásba kezdtem, úgyhogy mire Jan visszaért, eltüntettem az elmúlt huszonnégy óra összes romját.
 Lillyékhaz indultunk, gyanúsan hallgattak, sejtettük, hogy valalmiben sántikálnak. A nyugágyban találtuk őket, Lilly diktált, Tom írt, a kezében elképesztő lista, de nem tudtam kiolvasni egyetlen lelemét sem. Tom macskakaparása feldolgozhatatlan volt.
-Na akkor áruljátok el, de most azonnal, hogy mi készül itt.
-Na neeeem, akkor nem lesz meglepetés. Inkább menjünk, Zoé ajánlott egy kis öblöt,  azt mondta, a világ legszebb fürdőhelye.- gyanúsan néztünk rájuk, de Jan oldotta a helyzetet.
-Oké, elkérem Horasztól a hajót, és mehetünk.
-Hajóót?? Tényleg, hajózni foguk?- Lillyvel ugrálni kezdtünk mint a gyerkekek, a két pasas meg értetlenkedve nézett ránk. Aztán seperc alatt összeszedtük a törölközőket, meg a naptejeket, és lesétáltunk a kikötőbe. Útközben beugrottam Zoéhoz, és kértem tőle egy kosár szendvicset, biztos ami biztos, sőt még egy üveg bort, és pár flakon meggylét is raktam az uticsomagba, nehogy szomjan haljunk.
Bár Lillyvel azt gondoltuk, hogy valamelyik halászhajó lesz a miénk, Tom egy nagyobbacska vitorlás előtt ácsorgott. Jan feje a fedélzeten bukkant fel, integetett, hogy menjünk.

 A hajó menekülést jelentett a gondok elől. Bár ülhettem volna a lelki babéraimon, mégis a reggeli hangulat időnként még előbukkant, csavart egyet a fülemen, megrántotta a copfomat, meglibbentette a vitorlát, nehogy véletlenül unatkozzak napozás közben. Még nem is volt alkalmam ilyen tüzetesen végignézni a sziget partjait. Széles fövenyek, és csipkés sziklák alkotta öblök váltogatták egymást. Egyvalami volt állandó. A fodrozódó, mélybe vonzó kék tenger. Nem is értem ezt a színt, bár egyszer valaki biztosan sokat dolgozott rajta. Lilly békésen szundikált  egy napozóágyon, Tom a tatnál horgászott, Jan meg röhögött rajta.
-Te cimbora, itt így nem foghatsz semmit.
-Dehogynem Lilly apjával odahaza sokat jártunk horgászni.
-Azért ismerd el, a kettő nem ugyanaz.
-Igazad van, ez itt-körbejártatta a tekintetét-semmihez sem fogható.
Aztán üzletről kezdtek beszélgetni, ami egy idő után duruzsolássá,majd tengermorajlásá vált.
-Áááá!!!-Akkorát ugrottam, mint egy levelibéka. Jan lelocsolt.
-Gyere úszni! -és már szaladt is, hogy átbukfencezve a korláton, a mélybe ugorjon.  Lillyvel utána néztünk, el kellett ismernem, tökéletes fejest ugrott. Még Lilly is elismerően bólogatott.
-Ha Tom nem jött volna vissza...
-Ne folytasd.
-ÓÓÓ hát akkor beszéljünk csak arról, hogy mi folyik köztetek?
Próbáltam nem elvigyorodni, de nem jött össze.
-Azt hiszem szerelmes vagyok, bár ezt még magamnak sem merem bevallani. Furcsa, de még a jogi hercehurca ellenére is azt érzem, hogy soha életemben nem voltam még ilyen boldog.
-Ezt jó hallani.
-ÉS ti? -Lilly egyfolytában Tomot figyelte.
-Tommal nem tudunk meglenni egymás nélkül. De talán ha el tudjuk felejteni az elmúlt egy év szörnyűségeit, akkor sikerül újra egymásra találnunk.
A békés napozást időnként őrült víbeugrálás váltotta fel, majd amikor végképp kimerültünk, elővettük a Zoétól hozott elemózsiát, és degeszre ettük magunkat.
-Gyertek, mutatok nektek valamit!- Jan mindenkinek búvármaszkot adott, és intett, hogy ugorjunk. Lemerültünk a víz alá, és egy levegővel követtük Jant. Rögtön láttuk, hova mutat. Felúsztunk levegőért, és újra merültünk. Egy hatalmas hajóroncs hevert alattunk 4-5 méterrel. Minél többször mentünk fel levegőért, annál több időt tudtunk lenn tölteni. A hajó a kereskedelmi útvonalat követhette. A rablók már régen kifosztották, a ládái a fenéken szétszórva hevertek, olyan érzésem volt ettől, mintha egy megszégyenített asszony holtteste fölött köröznénk.
Legalább tízszer a mély felé vettem az irányt, de aztán úgy döntöttem, hogy egyszer megkérem Jant, jöjjünk vissza rendes búvárfelszereléssel, mert így nem lehet szemúgyre  venni mindazt, ami odalenn rejtőzik. Holtfáradtan rogytunk le a fedélzeten, és csak fél óra ejtőzés után indultunk vissza.

  A következő napokban rájöttem, hogy rendszereznem kell az előttem álló feladatokat, különben később úgy csapnak össze a fejem felett a hullámok, mint egy elbénázott toronyugrás után. Fájdalmasan, és megállíthatatlanul.
Az idő úgy cammogott, mintha valaki visszafelé húzta volna, Jan minden reggel szorgalmasan felkelt, és kibiciklizett a komphoz, abban a reményben, hogy végre megérkezik a levél a régészeti hivatalból.
Lényegében három nap alatt sikerült belaknunk a birtokot, szavak nélkül is egyértelmű volt, hogy velem költözik a középen lévő nem túl nagy, de élhető lakrészbe. Minde nap lement a pincébe, és dolgozott néhány órát az alagútban. Kihordta a bezsúfolt lomokat, amik közül egy két dolog nem is volt annyira szemétbevaló. Találtunk néhány antik üveg boroskancsót. Egy garnitúra kovácsoltvas  palacktartót, néhány porcelánfoggantyút, és egy faládában foszlásnak indult szőtteseket. Azt nem tudtuk megállapítani hogy mikor készültek, de az egyik annyira elnyerte a tetszésünket, hogy Jan szerzett valahonnan egy hatalmas üveg képkeretet, és némi óvatos vasalás után belepréseltük. A himzés a szigetet ábrázolta, és még az öbölben talált hajóroncs helye is be volt rajta jelölve, így biztosak voltunk benne, hogy nem hétköznapi asztalterítőnek használták.
 A foggantyúkat felszereltük egy eredetileg rozzant, ém két óra alatt lecsiszolt, és lefestett komódra. A kancsókat kitisztítottam, a vízkő alól olivaindák tűntek elő. Miután a hat kancsóból egyről kiderült, hogy megrepedt, ettől fájó szívvel megváltam. Gazdagabbak lettünk öt szép borkiöntővel, egy rozsdás palacktartőval, meg a szőttesekkel.
 Időnként erőt vett rajtunk a fáradtság, olyankor a kerti nyugágyban összebújva aludtunk, hogy utána újult erővel vessük bele magunkat a munkába. Jannak tartania kellett a kapcsolatot az ügyfeleivel, így hetente kétszer bejárta a szigetet, és hozta-vitte azt a néhány nyaralni vágyót, akik a szigetre tévedtek. Annyira kevesen voltak, hogy a komp kapitánya néha dohogott magában, mert ennyi emberért kár volt elindulni, de Jan valahogy mindig rábeszélte az öreget, hogy ne hagyjon fel a naponkénti járatokkal, mert akkor elvágja a szigetet a külvilágtól.
 Lassacskán a kert is gondozott állapotba került, eltűnt a kerítés tövéből az átláthatatlan gazos sáv, az olivák alől eltakarítottam a ki tudja mióta ott heverő régi avart, és a ház előtti virágoskertbe is telepítettem új palántákat. A földieperágyás kivirágzott, úgy számoltam, hogy mire Anyáék visszajönnek, pont lehet szüretelni.   
 Jan néha meglepetésszerűen berobogott a kapun, és ebédelni vitt. Lassan bejártuk a szigetet, kedvenc helyünkké vált egy citromfákkal kürbeültetett terasz a szomszéd faluban (csak Zoé meg ne tudja) ahol hatalmas a adag sorbeteket kanalaztunk be kirándulásaink alkalmával.
-Nekem ez még mindig furcsa. Itt senki sem siet? Nincs dolguk az embereknek? Nincsenek határidők? Nincsenek sürgős pillanatok?
-Láthatod, itt az idő senkit sem zavar. Nem azon múlik az emberek élete és boldogulása, hogy valami öt, vagy tíz perc alatt készül el, de láthatod, mégis mindenük megvan ami kell. Nem kell elérhetetlen dolgokért küzdeniük, mert nem érdeklik őket a külsőségek.
-Komolyan mondom, munkamániás elmebetegeknek fogok utazást szervezni. Olyanoknak, mint Ed. Bár ez rossz ötlet. Akkor tele lesz a sziget bolondokkal. Mit szólnál hozzá, ha könyvet írnék róla? A kávéklubról, a kompról, Zoéról, Teoról, a parti villáról...
-Ez jó ötlet. De a bolondok is jöhetnek. Sőt, a bolondokról is írhatsz könyvet. -átölelt, és nevetett.
-Tudod, mindenki bolond, aki nem itt él.
Hazaindultunk, mert sötétedni kezdett. Már messziről láttuk, hogy a kikötői sétányon lassan derengeni kezd a kandeláberek fénye. Jan szinte bambán vezetett.
-Mire gondolsz?- összekócoltam.
-Lenne kedved velem jönni néhány napra Athénba? Megvehetnél mindent, ami a házba kell, és kiruccanásnak sem lenne utolsó. Megmutatom neked a várost.
-Igen, igen, igen!-ugráltam, és tapsoltam örömömben.-Mikor indulunk?
-Ma este. A kommppal átvisszük az autót.- Begurultunk az udvarra, és lendületből szálltunk ki a kocsiból. Szerintem kezdj el csomagolni, már csak egy óra van az indulásig.-Felpattant.-gondolom a villába mégy a holmijaidért.
-Igen.
-Induljunk is.
Útközben mesélt néhány barátjáról, akiket évek óta nem látott.
-Az egyetemen elválaszthatatlanok voltunk. A nyarakat azzal töltöttük, hogy hajótúrákat szerveztünk gazdag turistáknak. A pénzből aztán a saját túráinkat fedeztük. Felpakoltuk apám rozzant terepjáróját, és irány az országút. Családoknál szálltunk meg, vagy a kocsik platóján aludtunk. Amikor elfogyott a pénzünk, visszamentünk a partra. Életem legjobb időszaka volt.
-Találkozunk velük?
-Igen, sőt, ha lenne kedved velem tartani, együtt mehetnénk Aris esküvőjére. Remélem mindannyian ott lesznek.
-Még kérdezed? Egy igazi görög esküvőre? Hát persze hogy van kedvem.-szinte szárnyalva rontottam be a kertbe, hogy a bőröndbe doblájak pár ruhát. Lillyék a kerti asztalnál vacsoráztak, és egy lista felett tanakodtak. Amikor megláttak bennünket, meglepődtek.
-Hát ti?
-Megyünk Athénba! Most!
-Na de hány napra, és mit csináltok?
-Nem tudjuk, de egy hét múlva biztosan itt leszünk. Meg ne egyétek egymást!
-Aha...-köpni nyelni nem tudtak, de Tom valamiért félrehívta Jant, és ez gyanús lett.
-Na akkor most mondják meg az urak, hogy miben sántikálnak.
-Semmiség, pontosabban nem is az, de majd megtudod. Na irány a komp, különben lekéssük.
 A bőröndök a kocsiban, a kocsi a kompon pihent, miközben a felső teraszon limonádét kortyolgattunk. Ahogy közeledett a szárazföld, máris kezdett hiányozni a sziget. De ez a hét nyaralás lesz a nyaralásban. És ettől kellemes nyugalom töltött el.