Toma kedvéért... :-)
Hajnalodott, amikor a parti ház felé indultam. Mint kiderült, Lilly semmit sem vett észre az éjjeli kalandból, úgy aludt, mint a tej. Mire felébredt, készítettem neki reggelit. A kerti asztalnál terítettem meg, szedtem néhány rózsát és egy kancsóba tettem őket. Néhány szelet sajtot meglocsoltam olívaolajjal, és paradicsomot karikáztam mellé. Lilly pont akkor ébredt fel, amikor a zsemlék pirulni kezdtek.
- Mit vegyek fel az esküvőre? Van egy pár cipőm, csipkekesztyűm, és egy gyöngysorom. Gondoltam passzolni fog hozzá a piros sortom, vagy a kötény, amiben tegnap főztem. - a gondolatmenet a bejárati ajtótól a kerti asztalig tartott, és egy falat sajtba fulladt.
- Szerintem Tom egy szál gyöngysorban is szívesen elvesz. A kesztyű nem is kell. - nagyot haraptam a paradicsomból.
Elmeséltem neki Ed kis kiruccanását, külön fejezetet szentelve az ordításainak. Lilly valahogy nem tudta sajnálni a fickót.
- Emlékezz csak rá, hogy hányszor átkoztuk el: most kezdődik neki a büntetés.
Megértettem.
A tükör előtt ült, és a cipőket nézegette. Elővettem a csomagot.
- Szeretném, ha ezt viselnéd ma. Igyekezz, Tom mindjárt érted jön, hogy hajókázni vigyen. - Próbáltam nyelni a könnyeimet, ahogy Lilly a szalagot lefejtve kibontotta a selyempapír csomagot, és kivette belőle az egyszerű nyersselyem ruhát.
Olyan volt, mintha ráöntötték volna. A földig omló szoknyát mell alatt egyetlen szalag fogta össze. Feltűztem a haját, néhány szál rózsát tűztem a kontyba.
- Ígérd meg, hogy boldog leszel. - súgtam a fülébe. Felém fordult, potyogtak a könnyei.
- Köszönök mindent. Ha te nem vagy, akkor nincs ez az esküvő sem.
- Ugyan már, különben is, töröld meg az arcod, mert így nem tudlak kisminkelni.
Tom pont akkor futott be, amikor leheletnyi parfümöt fújtam a füle mögé.
- Kész vagy. Indulás. - megöleltem őt is, Tomot is, és hagytam, hogy kézen fogva kisétáljanak a kapun. A vendégek a kikötőig élőláncot alkottak. Egész tömeg integetett az ifjú párnak, akikkel legközelebb a taverna előtt találkoztunk. Zerge szemmel láthatóan unta, hogy mindenki cirógatja leánderrel díszített füleit. Biztos azt gondolta, hogy ő bizony hétköznap is tud édes, meg cuki lenni, csak akkor nem kíváncsi rá a kutya sem a gazdáján kívül.
Lilly nehezen egyensúlyozott a csacsi hátán, látszólag örült, mikor a templomnál leszállhatott róla. A násznép teljesen megtöltötte a pici templomot, sőt néhányan még kinn is rekedtek, ők egy akácfa árnyékában hűsöltek, és csak akkor préselték be magukat, amikor meghallották a harangszót. Jan az utolsó pillanatban érkezett, megigazítottam a nyakkendőjét, és beálltunk az utolsó sorba.
- El sem hiszem, hogy ez a nap is eljött. - suttogtam neki. Megszorította a kezem. A szertartás vége előtt kiszöktünk, hogy előremenjünk a tavernába ellenőrizni, minden étel elkészült-e. Átszállítottunk a birtokra néhány tálca süteményt, és elégedetten nyugtáztuk, hogy minden tökéletes. A ház oldalánál külön nyugágyat állítottak fel Ednek, aki lelkesen bogarászott egy görög nyelvű újságot. Úgy tett, mintha menne neki.
- Lea, hoznál nekem inni? - kérdezte. Újra jött a gombóc a gyomromban. Aztán rájöttem, hogy ez hülyeség. Leültem mellé.
- Ed, te komolyan nem veszed észre magad?
- Miért?- tényleg nem értette.
- Először is, nem otthon vagy, másodszor csak az egyik lábad sérült, és ha jól látom nem amputálták. Harmadszor, tanulj meg végre úgy beszélni az emberekkel, mintha nem valami csúszómászók lennének, hanem egyenrangúak veled. Negyedszer, ez egy esküvő. Nem te vagy a legfontosabb. Ital a túlsó asztalon, jég a hűtőben. Remélem, jól fogsz mulatni. - tátott szájjal nézett utánam.
Megérkezett a násznép, már útközben énekeltek. Elpárolgott az Ed iránt érzett dühöm, amikor megláttam Lillyt, és Tomot. Kézen fogva vezették a menetet, Zerge mellettük bandukolt, és a nyakába akasztott koszorút majszolta. A kávéklub tagjai pohárköszöntő helyett egy édes régi dalocskát énekelt, amire az asszonyok ütemesen ringatózni kezdek az asztaloknál. Mire megérkezett az ünnepi menü, már jó néhány dalon voltunk túl.
Hatalmas szelet báránysültek vándoroltak az asztalokra,Theo olívás kenyerét szeltük hozzá, a poharakba pedig az Mikisz borát töltöttük.
- De kár, hogy a vén csont ezt nem érhette meg. - sóhajtott Theo. - Megszépítette volna öreg napjait.
- Hát, nem csodálkoznék, ha valahol itt leskelődne. - kacsintottam rá. Furcsa mód néhány másodpercre feltámadt a szél. Erősebben fogtam össze magamon a pillangós sálat, majd kuncogva táncba hívtam kedvenc pékemet. Vajon milyen lehetett Eli, és Mikisz lakodalma?
Jan a kert túlsó végéből hatalmas lendülettel integetett. Itt az idő, hogy felfedjük meglepetésünket. Szinte egyszerre raboltuk el az ifjú párt és kértük meg őket, hogy szó nélkül kövessenek bennünket.
- Nincs ellenkezés, gyertek!- fogtam meg Lilly kezét, miközben Jan Tomot vette rá a furcsa kirándulásra.
- Milyen merényletet terveztek, áruljátok el!- Tom gyanakodni kezdett, amikor a kikötőbe értünk. Néhányan furcsán néztek ránk, Lilly mennyasszonyi ruhája feltűnést keltett.
A bejáratnál Horasz állt. Úgy izgult, mint egy gyerek. Amikor odaértünk, nagy lendülettel rántotta le a bejáratot takaró papírréteget. Minden tökéletes volt. A tökéletes kávézó várta Lillyt, és Tomot, ők pedig szóhoz sem jutottak. - Mi így szeretnénk sok boldogságot kívánni. Ja, és még valami, addig maradtok a parti házban, amíg csak kedvetek tartja. - tette hozzá Jan. Ez még nekem is meglepetés volt.
Tom ámulattal járta körbe a konyhát, a pici raktárt, és simította végig a fa burkolatot, amibe néhány helyen Lilly nevét gravírozta bele az asztalosmester. Jót nevetett, amikor meglátta a falakon bekeretezett fotókat, amiket az elmúlt hetekben készítettünk, a hajókirándulásról, a birtok felújításáról, és a közös strandolásról.
- Rendben, de cserébe szeretném, ha nap mint nap vendégeink lennétek. Végül is lassan olyanok leszünk mint egy család, pláne, ha megteszitek, hogy megkeresztelitek születendő gyermekünket. - na ezt már nem hagyhattuk koccintás nélkül, Lilly kedvéért persze csak limonádéval, de áldást mondtunk az új, kicsit különös famíliára.
Mikor végre visszaértünk a mulatságra, a vendégek egy része már az olívafák alatt táncolt. A helyiek vezették a kört, a saját dalaikra ropták, és tanították a lépéseket az elbűvölt idegeneknek. Tom felpattant egy asztalra, és magával húzta újdonsült asszonyát. Két perdülés után egy kést kocogtatott tányérhoz, és szót kért.
- Figyelem! Figyelem!- mindenki odafordult. Csend lett.
- Először is, köszönöm, hogy velünk ünnepeltetek életünk egyik legfontosabb napján. Csak azért mondom, hogy egyik, mert egy másik legfontosabb még csak ezután jön. Most már nem titok, hogy Lilly babát vár, úgyhogy a következő koccintás a születendő gyermekünk egészségére legyen! Fenékig!- Mindenki tapsolt, és ujjongott. Nem is számoltam, hányszor perdültünk táncra az éjszaka hátralevő részében, és hányszor kuporodtunk oda Lillyvel a marcipántortához torkoskodni, de még akkor is énekeltünk, amikor már csak négyen voltunk a kissé leharcolt udvaron. A zenészek lassan ülve elaludtak, így Jan hazafuvarozta őket. Lilly pakolászni akart, de lebeszéltem róla.
- Hidd el, hogy nem fog egyetlen mosatlan tányér sem elszaladni. Szerintem inkább menjünk aludni. - elbúcsúztunk, és ők is hazaindultak.
Mire Jan hazaért, mindkettőnk szeméből kiment az álom. Sétálni indultunk. A parton két kiskutya aludt egy homokbuckának dőlve. Álmosan vették tudomásul, hogy a kétlábúaknak nincs jobb dolguk, mint céltalanul bolyongani, megzavarva húsos csontokról szóló álmukat. Összehúztunk két nyugágyat, és leheveredtünk. Órákig beszélgettünk, és aztán még jó darabig bámultuk a hullámzást. Dél volt, amikor hazaindultunk, hogy mi is kipihenjük az esküvő fáradalmait.
Augusztus elején jártunk, amikor az első foglalások megérkeztek a Nyárünnepre. Magunk is meglepődtünk, de akadtak, és nem is kevesen, akik szívesen maradtak volna az olívaszüret idejére is. Erre aztán végképp nem voltunk felkészülve. Reggel hétkor Horasz ébresztett bennünket, aki magára vállalta a levelezés lebonyolítását.
- Hé, hétalvók, azonnal felkelni! - otthonosan kávét készített, szezámos bucikat kent meg vajjal, és locsolt le illatos fenyőmézzel, hogy asztalhoz ülve egyből reggelizhessünk. Mi félálomban botorkáltunk az asztalhoz, nem is értettük, mi hajtja a srácot ennyire, de amikor elkezdte kibontani a leveleket, már nem is csodálkoztunk, hogy reggel hétkor így nyüzsög. Néhány perc alatt kiderült, hogy mintegy hetven ember szeretné nálunk tölteni az augusztus végét. Ez több volt, mint tökéletes. Horasz csillagtúrát, és éjszakai pikniket tervezett. Jan pedig felvetette egy hajóút ötletét is.
Az utolsó borítékban meglepetés lapult: egy fotó Clara és Steve kislányáról, Juliaról. Mindannyian egészségesek, és ha minden jól megy, jövőre már öten jönnek.
31. rész
Néhány hét alatt nyüzsgő nevezetesség lett a falu. Mint egy felbolydult méhkas. A turisták egy része egyenesen s fővárosból jött, mert hallották, hogy van egy sziget, ahol pár napig úgy élhet az ember, mintha itt született volna.
Igazam volt, a lelküket gyógyítani jöttek ide az emberek. Beakasztották a szekrénybe divatos és kényelmetlen ruháikat, a búbánatukat pedig kivitték az olívafák alá, hogy néhány nap kőkemény munkával megszabaduljanak tőle. Az eredmény megható volt. Ezek az emberek megtanultak megnyugodni, és másként nézni az életükre.
A helyieknek új lendületet adott a hirtelen jött felfordulás. Szemmel láthatóan nem zavarta őket, hogy mindenütt kotnyeles idegenekbe botlottak, sőt. Zoé reggelente kis jegyzetfüzetbe írta össze, hogy aznap milyen menüsorral láncolja magához a fűrészporos szendvicshez, és cézársalátához szokott népséget, és esténként elégedetten nyugtázta, hogy a tárkonyos levese, vagy a grízes süteménye az utolsó morzsáig elfogyott. Theo hagymás ropogós rudacskákat sütött reggelente a tzadziki mellé. Miután ez néhány nap után már nem volt elég, pár tucat mazsolás karika és sonkával töltött pogácsa is került a kosarakba. A férfi reggelente helyes kosarakkal indult útnak, hogy a juhsajttal, péksüteményekkel, joghurttal, mézzel és narancsdzsemmel lakassa jól a vendégeket, akik egy percig nem hiányolták a szállodákban megszokott tömegétkeztetést. Mindenki a saját erkélyén kénye-kedve szerint csorgathatta a mézet túróval megkent kalácsdarabkájára, és kortyolhatott hozzá tejeskávét, vagy narancsos teát.
Megérkeztek a nyugágyak. Horasszal úgy lestük a közeledő kompot, mint a gyerekek. A segédek óvatosan, egyenként pakolták le a kék-fehér csíkos bútorokat a kikötőbe, és miután leellenőriztük, hogy egyik sem sérült meg, a furgon csomagtartóját megpakolva egyenesen a strandra hajtottunk a rakománnyal. Horasz már előkészítette a raktárt, de úgy döntöttünk, hogy a régi nyugágyakat Theo műhelyébe visszük renoválásra, néhányat mégis beavatunk. Fél óra múlva húsz vadonatúj ágy sorakozott a parton, mi pedig elégedetten vettük tudomásul, hogy mindegyik hihetetlenül kényelmes.
- Jöhetnek a vendégek. Holnap estére mindennel készen leszünk. - mondta Zoé, miközben befőttes üvegekkel teli ládákat hozott a raktár elé. Mindegyikre drótot kötött, és az ágakra akasztotta. Tíz üveget a föveny szélén is sorba rakott, majd mindegyikbe mécseseket helyezett.
Úgy tűnik ez Horaszt is lázba hozta, mert azonnal eldöntötte, hogy éjfélre nyári puncsot fog főzni.
- Higgyétek el, nincs jobb, mint éjszaka egy takaróba burkolózva puncsot iszogatni. Pláne, ha a melegben az a puncs jeges. - igazat adtunk neki, mivel a hőmérő bőven harminc fok fölött tanyázott még este tíz órakor is.
És azzal a lendülettel felbontott egy hatalmas szirupos narancshéj-befőttet, hogy kóstolót készítsen az ideálisnak vélt itókából.
Felbontott két üveg édes vörösbort, és egy rúd fahéjjal, néhány szegfűszeggel melegíteni kezdte. Mikor már gyöngyözve forrt a bor, a befőtt édes szirupos levét szépen lassan belecsorgatta. Addig kevergette, míg borostyános nektár lett belőle, és meghűlt. Hatalmas poharakba jeget halmozott, és rácsorgatta a puncsot, ami vörösesre színezte a jégkockákat. A tetejére egy-egy narancshéj darabka került. Elégedetten dőltünk hátra, és néztük ahogy a nap narancsnak álcázva magát, lassan lesunnyogott az égről.
Még késő este is megemlegettük az ízét, amikor Horasz egyik fagyicsomagjának utolsó falatkáit tömtük magunkba. A fent említett biztosan sokat csuklott, mert többször is beillesztettük a nevét elégedett hümmögéseink közé.
Másnap reggel a rádióban szokatlan meleg időjárást jósoltak. Theo a kapuban állt, és a homlokát törölgette egy hímzett zsebkendővel. Behozta a kosarat, és miközben kávét töltöttem neki, szokásához híven a helyi híreket közvetítette.
- Lillyék megnyitották a teraszt. Meg kell hagyni, tényleg helyes kis kávézó lett. Zoé elvállalta, hogy étvágygerjesztő menüt szállít nekik. - elkezdett összefutni a nyál a számban. Most már biztos, hogy kövéren, túltápláltság miatt fogok meghalni. Kihalásztam a kosárból egy kiflit, félbevágtam, és megkentem vajjal. A teteje Theo csészéje mellé került. Falatozni kezdtünk.
- Már csak a fürdőt kellene újraindítani. Ehhez persze a teátrum felé vezető járatot biztonságossá kell tenni. Nem lenne okos dolog vendégeket engedni oda, amíg tökéletesen helyre nem hozzuk. - belegondoltam, hogy milyen szép lenne, ha a folyosón folytatódna a terem mozaikburkolata. Theo gondolatolvasónak bizonyult.
- Adj egy papírt. - ceruzát varázsolt az ingja zsebéből, és rajzolni kezdett. Néhány perc alatt egy téglalap formájában megjelent a lapon az alagút mozaikburkolata. Egyszerű, de mégis lenyűgöző sormintával, és néhány görög betűvel írt névvel.
- Tetszik? Van egy barátom a sziget túlsó felén, ő elkészíti a burkolatot, sőt még az engedélyeket is megszerzi a hatóságoktól. - Jan is felébredt, álmosan telepedett közénk, hogy megszemlélje Theo rajzát.
- Azt hiszem Lillyék kávézója után ez pont megfelelő kihívás lesz nekünk, és még az idén meg tudjuk csináltatni. Az utolsó korty kávéval koccintottunk az újabb összeesküvésre.
Negyed óra múlva a kikötőben vártuk az első utasokat. Izgatottak voltunk, mint a gyerekek. De az érkezők még rajtunk is túltettek.
- Anya, nézd! - egy kisfiú szemtelen sirálynak adta utolsó szem pattogatott kukoricáját. A madár csőrébe kapta a falatot, és szinte köszönömöt vijjogott viszonzásul. A kissrác tapsolt örömében. Lassan lenyílt a komp rámpája. Az emberek türelmesen megvárták, hogy feneketlen bendőjéből egyenként kiguruljanak a teherautók, és szétszéledjenek. Egy házaspár egyforma, kockás bőrönddel, hetyke horgászsapkában lépett a szigetre, majd mint akik megkönnyebbültek, hatalmasat sóhajtottak. Mélyen belélegezték a tenger sós levegőjét, majd egymás kezét fogva indultak el felém.
- Jöjjenek csak, Lea vagyok. Én gondoskodom magukról a következő egy hétben. - kezet fogtam velük, látszott rajtuk, hogy fáradtak az utazástól. Közben a többiek is körém csoportosultak, és kíváncsian kérdezősködtek.
- Igen, itt mindig ilyen párás a levegő, és igen, van jó borunk- mutattam a taverna felé- az éheseket Zoé gondozza. És igen, bátran lehet fürödni a tengerben. Aki szeretne kerékpározni, az szóljon, van két bringánk, amit el lehet vinni. És könyörgöm, engedjék el magukat. Sétáljanak nagyokat, kóstolják meg Theo kenyerét, és pihenjenek a parton. - A csapat mögött Jan mosolygott.
- Hát, ezzel kezdetét vette egy új korszak. Itt még soha nem volt ennyi vendég. Büszke vagyok rád. - átölelt.
Mindenkit elszállásoltunk, a kockásbőröndös pár egy kis házat kapott a hegyoldalon, amihez pici ösvény vezet. A bejáratnál egy kis kegyhely őrzi a ház nyugalmát.
- Olyan, mintha évek óta mi laknánk itt először. - mondta az asszony, miközben körbevezettem. Nora alacsony, helyes rövid frizurát hordó nő. Hatvan éves lehetett, bár jóval fiatalabbnak látszik. Férje, Robert összecsukható horgászbotot vett kis a bőröndje titkos rekeszéből.
- Ó, már látom, Nora sűrűn látott vendég lesz Zoénál. Várom magukat este, a tavernában. - és elköszöntem. Pihenjenek csak, rájuk fér.
Jan közben egy utazótáska gazdáját kereste. Végigjártuk az összes családot, még ahhoz a tanárnőhöz is benéztünk, aki egyedül érkezett, és első délelőttjét azzal töltötte, hogy egy növényhatározót bújt az erkélyen.
- Ha gondolja, elmehetünk a hegyekbe. Rengeteg fűszer, és teának való gyógynövény terem errefelé- invitáltam.
- Valóban? - elcsodálkozott. - De nem szeretnék a terhére lenni. - a szemüvegét törölgette. Leültem hozzá.
- Itt senkinek sincs a terhére. Tudja mit? Hozza a bőröndjét, nálam fog lakni. Van még egy üres szobám, vészhelyzetre tartogattam, és ezt most azzá nyilvánítom.
Jan már fogta is a nő táskáját, és kofferét, és az ajtó felé tereltük.
- Tényleg, vannak bárányai?- egyre nagyobb döbbenet volt az arcán. - Nemcsak bárányaim, de narancsfák, rózsalugas, sőt, még egy antik fürdő is, egy titkos alagút mögött. Hazahozhat kóbor kiskutyát, száríthat teának való növényt, sőt, segíthet dzsemet főzni. Nálam mindent szabad. Tinának nem kellett kétszer mondani, bár úgy ült az autóban, mint aki attól retteg, hogy valaki rászól, hogy csukja be a mesekönyvet. Márpedig ő pont erre vágyott. Legalábbis a kezében szorongatott másik könyvből, egy ezer éves útleírásból ez derült ki.
- Az anyámtól kaptam, amikor gimnáziumba mentem.
- Hányszor olvasta el?- kérdeztem, mire elvörösödött.
- Nem tudom. Amikor tanítani kezdtem, nem volt pénzem utazni. De most bepótolok mindent. - végighúzta az ujját a könyvön, majd kinézett a mellettünk rohanó tájra. Alattunk a falu, és a kikötő úgy terültek el, mint egy festmény. Egy hanyag eleganciával megfestett műalkotás.
- Megérkeztünk. - kiszálltam az autóból, és szándékosan előreengedtem a kertben. Szakított egy fürt szőlőt, majd rám nézett. - Ilyen nincs is a könyvben.
- Nem értem.
- Ez sokkal szebb! - majd a nyakamba borult.
Fél óra múlva a hideg báránysültből vágtunk csinos kis falatokat a bagetthez, amit Theo a kilincsre akasztott egy szatyorban. Elindultam paradicsomért, Tina néhány szem fügét vitt a szendvicséhez.
- Jé, ezt a fát még nem is figyeltem. - a füge nekem is új volt, de öt perc alatt eldöntöttük, hogy másnap kipróbáljuk, milyen lekvár készíthető belőle. Tinának törölközőt, és naptejet nyomtam a kezébe, és leirányítottam a partra. Elvégre nyaralni jött, és nem azért, hogy engem szórakoztasson. Útban Lillyékhez elégedetten nyugtáztam, hogy kék bikinijében Horasszal, és az ő isteni fagyijával ismerkedik a strandon.
- Hatalmas jeges kávét kérek, habbal, és papírdísszel- köszöntem be a pult mögé. Lilly egy könyvet olvasott, és piskótafalatokat mártogatott vaníliaszószba. Válaszul egy falatot nyomott a számba, miszerint hallgassak el, és legyek türelmes. Tíz perc múlva a teraszon ültünk, és néhány turistához hasonlóan mi is a krémes kávékölteményt kanalaztuk magunkba. Néhányan gratuláltak Lillynek a mennyei édességekhez, ő pedig úszott a vendégek imádatában.
- Legszívesebben itt fognék mindenkit, annyira kedvesek. Az előbb egy pár itt ünnepelte az első házassági évfordulóját. - mesélte.
Csörgött a mobilom, Anya hívott. Már két hete hazamentek, de egyre csak azt fontolgatják, mikor jöhetnének vissza. Nem tagadom, hiányoznak, és az ő hangján is hallom néha, hogy megremeg, de hősiesen próbálja titkolni.
- Szia Kicsim! - furcsa volt a hangja.
- Anya, hogy vagytok?
- Apád horgászni van Bobbal, én pedig lassan visszarázódok a munkába.
- Minden rendben?- valami gyanús volt.
- Hívd fel Laurát kérlek. - mondta, de olyan hangnemben, mintha félt volna ettől a mondattól.
- Miért, mi történt?- aggódni kezdtem.
- Csak hívd fel, jó?
- Rendben. Szia Anya, add át üdvözletemet Apának.
Azonnal tárcsáztam az irodát, ahol egy idegen lány vette fel a telefont.
- Laurát kérném. - közöltem vele ugyanolyan kimért hangon, mint ahogy ő is fogadta a hívásomat. Laura két perc után, tétovázva vette fel a kagylót.
- Lea?
- Igen, én vagyok, mondd mi történt?- hallottam a hangján, hogy baj van.
- Ed. Öngyilkos lett.
32. rész
Nem is tudom, hogy mit éreztem. Sokszor próbáltuk megfejteni Ed lelkét, de nem sikerült. Soha nem láttuk depressziósnak, és nem is feltételeztem róla soha ilyesmit.
Szélsőséges hangulatváltozásaitól mindenki a falra mászott, de ha jó kedvvel ébredt, akkor egész nap kenyérre lehetett kenni. Persze ott volt a másik véglet: olyankor életveszélyes volt az útjába kerülni.
Nem tudtam hazamenni a temetésre, ezért abban az időpontban felmentem ahhoz a kápolnához, amihez ő is elzarándokolt. Igen, amikor kiugrott a lába. Még kuncogtam is egy kicsit, mikor eszembe jutott, hogy hisztis libának nevezték. Persze most, utólag mindent másképp lát az ember. Emlékszem, nullával egyenlő műszaki érzékéért mindig a rendszergazdát hibáztatta. Beleivott az üdítőmbe, és este az utolsó pillanatban találta ki, hogy szerkesszük át valamelyik jelentését. Éjfélkor még az asztal tetején ülve pizzát ettünk, és olyankor már nem tudtam haragudni rá. Pedig módszeresen készített ki mindannyiunkat. Szerettük, és gyűlöltük. Aztán megint szerettük, és megint gyűlöltük.
Csörgött a mobilom, éppen abban a másodpercben, amikor kiléptem a kapun. Laura keresett.
- Én nem is tudom mit mondjak. Mindenki ott volt. Olyan furcsa lesz bemenni, és folytatni a munkát. Nem lesz ott.
- Hidd el, ez még jó darabig nehéz lesz mindenkinek. Emlékszel, amikor tavaly összevesztünk vele, mert nem engedett el szabadságra? A pokolba kívántuk, és ő azt mondta, hogy annak az ideje is eljön. Most, hogy nincs itt, az egészet visszaszívnánk, de késő. - Laura még mindig sírt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.01.09. 14:05:54