Vasárnap reggel csak szerettünk volna sokáig aludni. A férfiak többsége- apámmal az élen- még hajnalban horgászni ment. Így kilenc óra magasságában öblös hahotázásra ébredtünk. Jan mormogott valamit, de érthetetlenül, mert leginkább a párnának szólt a motyogás. Köntöst húztam, és kibotorkáltam a teraszra. Pont az orrom előtt pluttyant tíz darab jókora hal az asztalra. Ketten még ficánkoltak, de miután Rosy egy késsel és egy klopfolóval bemutatkozott nekik, átszenderültek a túlvilágra.
- Akkor alhatunk tovább? - próbáltam komolyan kérdezni.
- Persze, hogy nem. - Rosy szemmel láthatóan reggelihez készülődött. Az asztalon már ott volt Theo kosara tele szezámmagos bucikkal, és mazsolás karikával. Az asztalhoz telepedtünk, de előtte egy tányérra raktam néhány falatot, és besurrantam, hogy Jan éjjeliszekrényére tegyem egy nagy pohár tejjel együtt. Édesen aludt, nem volt szívem felébreszteni.
Mire visszamentem, Sam apró falat, vajjal megkent mazsolás kalácsot adagolt Rosy soha be nem álló szájába. Az asszony épp Anyát próbálta rávenni, hogy kiránduljanak egyet a hegyek közé. Közbevágtam.
- Mi lenne, ha mindannyian mennénk? Talán Jan elvállalja a túravezetést, bár nem tudom, van-e mára dolga. - az érintett abban a pillanatban lépett ki a szabadba.
- Tőlem mehetünk. Van egy titkos, kedvenc helyem, megmutatom nektek.
Így fél óra múlva már a hegyoldalban baktattunk, követve egy kecskenyáj kolompjainak hangját. Az út a település szélén kezdődő olívaligeteken át vezetett. Itt-ott hevenyészett kapuk jelezték a telekhatárokat, vékony szalagokkal átkötve. Az út menti fák tövében erdei ciklámen virágzott, az asszonyok legnagyobb csodálatára. Otthoni, cserepes rokonait csak nehezen lehetett virágzásra bírni, itt pedig ontotta a pici, halványlila szirmokkal ölelt virágokat.
Az út csak kanyargott, és kanyargott. Méhkaptárak bújtak meg a fák alatt, így az erdő zaját döngicsélés tette teljessé. Jan szorgalmasan terelte a társaságot. Már nem is tudom hányszor fordultunk balra, meg jobbra különböző útelágazásoknál, és hány meg hány ismeretlen fa virágára, és termésére csodálkoztunk rá, amikor Jan azt mondta: - Megérkeztünk.
Meredek ösvény vezetett lefelé egy kis tisztásra. A tengert már rég nem láttuk, de még mindig párafelhőben úszott minden. Alattunk egy pici tisztáson az olívafák előtt néhány négyzetméteres épületet találtunk. Anyával előre mentünk, és lassan betűztük az épület tetején lévő görög feliratot.
- A-gi-os Ni-ko-la-os… Agios Nikolaos. Nem is tudtam, hogy Szent Nikolaos az erdőkért is odavan… de igazat adok neki- elmélkedett anyukám. A fák alatt megbújó kápolna előtt kovácsoltvas kerítés őrzött egy homokkal töltött gyertyatartót. Le kellett hajtani a fejünket, hogy beléphessünk az üvegajtón. Mindössze négy szék volt odabenn, és egy persely, a tetején gyertyákkal. Középen egy imakönyvet támasztottak egy fa állványra, a falakon pedig ikonok őrizték a környék nyugalmát.
Kinéztünk a pici ablakon. A tisztás túlsó felén egy idős házaspár diót gyűjtött a fa alól. A néni megmutatta a társaságnak a forrást, ahonnan vizet lehet venni, majd férjével elsétáltak az erdő felé.
Aprót dobtam a perselybe, és meggyújtottam egy gyertyát.
Mire kiléptem a pici kapun, mindenki fáradtan ette az otthonról hozott szendvicseket.
Nehezen akaródzott hazaindulni az eldugott völgyből, Sam, és Rosy néha lemaradtak, aztán nevetve futottak utánunk, Ed, és a lányok meg egyfolytában marakodtak, amin most már szívből tudtam derülni. A nyeszlett Ed poénjai annyira szánalmasak voltak, hogy nem lett volna meglepő, ha a lányok ledobják a hegyoldalról a fickót.
Mire hazaértünk, Zoé hatalmas adag báránysülttel, és salátával várt bennünket. Vacsora közben Jan és én kisurrantunk, hogy megnézzük, hogy haladtak a szakemberek a kávézóval, és elégedetten láttuk, hogy a hátralevő másfél napra már csak a takarítás, és a bútorok bepakolása maradt.
Felültem a pultra (tudom, ilyet nem illik), és megvártam, hogy lefőjön a kávé, amivel az új presszógépet felavattuk.
- Mi lesz, ha mindenki hazamegy? Itt maradunk ketten, nem lesz dolgunk. - tűnődtem. De Jan megnyugtatott.
- Hidd el, lesz feladatunk bőven. El kell intézni a fürdő megnyitásához szükséges dolgokat, és ki kell találnunk, mi legyen vele. Vétek lenne csak úgy otthagyni.
- Mi lesz a sok gyümölccsel? Meg kell szerveznem a szüretet. Azt tervezem, készítek saját bort, és rengeteg füge termett. Arról is gondoskodnunk kell. Mit szólnál mondjuk almás fügedzsemhez, vagy néhány hordó fügepálinkához?
- Remek ötlet. Mire ezekkel végzel, már el is jön az olívaszüret ideje. - Jan mindkettőnknek kávét töltött. Elégedetten nyugtáztuk, hogy alapos, jó munkát végeztünk a tökéletes meglepetés érdekében.
Másnap reggel egy bögre kávéval kivonultam a partra. Írni kezdtem. Nem akarom elfelejteni mindazt, ami történik velem. Még ha soha, senki nem fog egy betűt sem elolvasni abból, amit írtam, akkor is. Kerestem egy szimpatikus sziklát, és rátettem az öreg noteszgépet. Hallottam, ahogy Theo rozzant furgonja végighalad a kis utcákon, miközben három sirály a maradék mazsolás kalácsomon marakodott.
A távolból a két fittnesshős, Laura és Kitty közeledett. A sirályok megijedtek tőlük, csak a kalácsot mentették, és már el is röppentek. A lányok ügyet sem vetettek arra, hogy megzavarták az idillt, de amikor észrevettek, kiestek a „mindent a feszes fenékért” típusú futás kissé furcsa ritmusából.
- Edet hol hagytátok?- kérdeztem félig viccesen.
- Nem akart jönni. Azt mondta, talált a térképen valami romfalut, odaindult túrázni. - Kitty szemmel láthatóan nem bánta, hogy végre megszabadultak a pasitól.
- Nem fog eltévedni?- kételyeim támadtak.
- Sajna nem. Ed vitt magával valami digitális kütyüt, amivel tud tájékozódni. Esélyünk sincs arra, hogy végleg elnyeljék a hegyek.
Leterítették törölközőjüket a homokba, lehuppantak mellém, és öt perc múlva édesen aludtak. Nem volt szívem otthagyni őket, pedig ezer dolgom lett volna. Mikor felriadtak, már fél tíz is elmúlt. Úgy tettek, mintha mi sem történt volna, csak a hajuk kócolódott össze túlságosan ahhoz, hogy ne kezdjek el röhögni.
- Nyugi- mondtam- Lillyvel mi két napig aludtunk amikor kijött rajtunk a fáradtság. Kábultan bólogattak
- Gyerünk haza. - csak három mondatot írtam, de nem bántam. Lesz még időm bőven.
Mire hazaértünk, Jan már egy csomó pohár kicsomagolásával foglalatoskodott. Teresa és Zoé tepsiket gyűjtöttek, és elvonultak a tavernába süteményt sütni. Tom, és Kostas rendezgetni kezdték az udvart. A pincébe került az italraktár. Valahonnan odacipeltek egy nagy hűtőt, és telerakták ásványvízzel, és sörrel. Két olívafa között felállították azt a szerkezetet, amivel a bárányokat forgatják. Alatta gondosan farakásokat raktak össze.
- Na jó, én elköszönök, elvégre az én dolgom felkészíteni a menyasszonyt. - felkaptam a ruháimat, a táskámat, és egy csomagot, amit már hetek óta rejtegettem a gardróbszekrényben.
Csókot leheltem Jan szájára, és elviharzottam a part felé. Amikor beléptem a kertbe, Lilly éppen a verset tanulta, amit majd Tomnak mond el a szertartáson.
- De jó hogy jöttél, tiszta ideg vagyok. - szipogott.
- Na de mi baj van?- értetlenkedtem. - Tom olyan gondosan készül a holnapi napra, mintha az élete múlna rajta. - nem is mondtam hülyeséget.
- Tényleg?- Lillynek hatalmas könnyek gördültek le az arcáról. - Szerinted nem gondolja meg magát? Az éjjel azt álmodtam, hogy elment az utolsó komppal. El sem köszönt.
- Ugyan, ne butáskodj, soha nem tenne ilyet. Reményeim szerint most végeznek a kert rendezésével, utána Jan elviszi a sziget túlsó felére, hogy igyanak egy sört legénybúcsú helyett. Mi pedig most összeszedjük magunkat, szépen megtörlöd az orrod, mert van egy meglepetésem.
- Mi???- elkerekedett a szeme. Az utolsó könnycseppek úgy döntöttek, hogy majd csak legközelebb gördülnek le. Virágot tűztem a hajába, kendőt terítettem a vállára, és kivezettem a kapun át, a ház mögé, ahová közben észrevétlenül egy hosszú terített asztal került. Minden nő ott ült. Zoé, és Teresa, Anya, és Rosy, Laura és Kitty mécsessel a kezükben várták, hogy mindenféle hejehuja nélkül, de varázslatos hangulatban tölthesse Lilly az esküvője előtti utolsó estét. Megint bőgni kezdett. Most örömében.
Mikor mind egy falatig elfogyott Zoé és Teresa közös mézes nyúlpecsenyéje, amit vadsalátával, és rubintvörös athoszi borral tálaltak, pohárral a kezünkben sétálni indultunk. Bár már későre járt, a templomban kötöttünk ki. Teresa meggyújtott néhány méhviaszgyertyát. Magam sem tudom meddig ültünk ott. Talán éjfél is elmúlt, mikor hazaindultunk. Zoé, és Teresa lányos zavarral egy selyemdobozt adtak Lillynek. Hatalmas, kézzel hímzett ágytakaró volt benne, és egy gyöngysor. Mind a két asszony ezt viselte az esküvőjén. Anya egy csipkekesztyűvel lepte meg. Kitty, és Laura egy fotóalbumot hoztak, amiben régi, és még régebbi közös fotók voltak. Én pedig egy pár selyemcipőt, és egy fülbevalót adtam neki. Szemmel láthatóan megnyugodott, de hogy tényleg minden rendben menjen, ottmaradtam vele éjszakára. A pergola alatt beszélgettünk, kezünkben az utolsó pohár borral.
- Azt gondoltam, megbolondultál, amikor ültünk a repülőgépen. - mondta.
- Végül is joggal. De tényleg, miért nem vitettél diliházba?
- Megbíztam benned. Emlékszel, mikor a középiskolában nem engedted, hogy kilövessem az orromat?
- Igen, következő héten Edna orrcimpája akkorára dagadt a lyukasztástól, mint egy alma. - szégyelltem, de újra röhögnöm kellett rajta. Annak a szegény lánynak az utolsó padban egy hétig sajgott az orra. - Látod, mitől menekültél meg?
- Azóta is hálás vagyok érte. Azért meg különösen, hogy idehoztál. - lassan úrrá lett rajtunk az álmosság. Lilly egy takaróval a vállán a hálószoba felé indult. Eloltottam a mécseseket, és én is aludni mentem.
Hajnal kettőkor kopogást hallottam az ablakon. Teresa volt, kétségbeesetten integetett, hogy menjek ki.
- Mi a búbánat történt?- kérdeztem. Még egyszer ránéztem az órára. Ugyanannyit mutatott.
- A barátotok, az a férfi… Ed. Megcsúszott egy kőfal szélén, és eltört a lába. Most indultak érte a férfiak. - hadarta idegesen.
- Ezt nem hiszem el! Tudtam, hogy nem bírja ki bajkeverés nélkül!- mormogtam, miközben Lilly edzőcipőjét cibáltam a lábamra. Jól mutatott a csipkés ruhám mellett, ami az esti szerelésem volt.
- Indulhatunk. - követtem Teresát.
Még sohasem osontam végig hajnal kettőkor a falu külső utcáin. Úgy éreztem magam, mint egy betörő. Minden ablak nyitva volt, igyekeztünk nesztelenül haladni, nehogy felébresszük az itt lakókat. Nem is tudom, meddig mentünk, talán egy órát is gyalogolhattunk, amikor egy kápolnánál megtaláltuk a mentőcsapatot. Ed egy márvány asztallapon feküdt, és meglepetten nézett rám.
- Hogy nézel ki???- kérdezte.
- Mi?! Én hogy nézek ki? Neked van kificamodva a lábad!- a térde természetellenesen ki volt tekeredve. Látszott rajta, hogy komoly fájdalommal jár a dolog, de még véletlenül se jajgatott volna, nehogy gyengének lássuk. - Na gyere, leviszünk a tavernába. Onnan tudunk orvost hívni.
Na, ekkor jött az ordítás. A hősies Ed abban a pillanatban, ahogy átrakták egy hevenyészett hordágyra, üvöltésbe fogott. Nem bírta tovább. Horasz, és Jan persze kedvesek voltak vele. Számukra érthetetlen volt a mi ellenségeskedésünk, de hát nem ők dolgoztak évekig a törpeterrorista zsarnoksága alatt. Nagyon lassan haladtunk. Ed minden lépésnél vonyított, Horasz egyfolytában csitította. Mire leértünk a tavernához, már ott várt bennünket Zoé, Teresa, és egy idős orvos. A tavernában egy hátsó helyiségbe vitték Edet, mi nők pedig kinn maradtunk. Vártunk. - Fogott az átkom. - dünnyögtem. - De miért pont most?! - Újabb üvöltés hallatszott.
Aztán egy még nagyobb. Aztán egy egészen nagy, hosszasan elnyújtva.
Csend lett. Teresa kérdőn nézett rám.
- Megnyúvasztották. Ez is része volt az átkomnak. - egyszerre legyintettek.
Kijött Jan, majd utána sorban a többi férfi. Az orvos csendben kuncogott, majd mondott valamit Horasznak - görögül. - adjatok neki pálinkát. Hiszti ellen is jó. - majd a fejébe nyomta sapkáját, és elköszönt.
Zoé hársfateát készített. Hatalmas bögrékben érkezett az ital, narancsvirágmézet csorgattunk bele. Öt óra volt.
- Már nincs értelme lefeküdni. - gondolkodtam, miközben a teából felszálló gőzzel melegítettem a kezem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.01.08. 03:19:33
Balzsam... 2009.01.08. 09:21:43