...

 Pont egy ilyen reggelt kértem az égiektől. Mézszínű sárgabarackot ettem joghurttal, utána sétálni mentem. Hagytam aludni Anyáékat, akik az utazás, és az előző esti ünneplés fáradalmait pihenték ki.

 

A kávé tetejére kanyarított tejszínhab-fodor éppen azon gondolkodott, hogy felbillenjen-e, miközben egy volt osztálytársamtól kapott levelet olvastam a teraszon. Azt írta, talán jövőre meglátogat, amikor kislánya már három éves lesz. 

Furcsa, gondoltam, egyáltalán nem hiányzik a régi életem. Pedig szinte függő voltam. Reggeli méregerős kávé függő, internetfüggő, kapcsolat-, információ-, és gumicukorfüggő.

Nem bírtam öt percnél tovább otthon ülni, igaz, a világ legkisebb garzonja alváson kívül nem is volt másra alkalmas.   

Éjszakánként Lilly cukrászatában lógtam, amíg be nem ütött a házassági válsága.

Ehhez képest ez a pillanat, a kávén egyensúlyozó habbal, és a reggeli illatokkal, olyannak tűnt, mintha nem is ugyanazon a bolygón lennék. Jan is felébredt, de mire észrevettem, már egy komplett reggelis tálcával állt az asztal előtt.

- Velem tartasz?- nem tudtam nemet mondani.

Sárgadinnyedzsemmel, és puha tejes kiflivel töltöttük meg a hasunkat. Aztán megnéztem a készletet, amit Theo még hajnalban az ajtó elé tett. Hatalmas császárzsemlék és magos cipók között kis papírzacskót találtam a nevemmel: Zoé kedvenc mandulás sütimből tett bele pár szemet.

Megterítettük a nagy kerti asztalon. Jan még rózsákat is tett néhány ki tudja honnan előkerült kék üvegbe. Mire felébredtek Anyáék, a kert leginkább egy festményhez hasonlított. 

- Jó reggelt mindenkinek!- a válasz inkább valamiféle dünnyögés volt. Elnyomtam a kuncogást. Kávét töltöttem nekik, hagytam, hogy magukhoz térjenek.

- Nem úgy volt, hogy ma korán reggel már horgászni mentek?- próbáltam jelentőségteljesen nézni a férfiakra. Ők meg próbáltak belesüllyedni a bögréjükbe. Kijött a kuncogás.

- Na jó, akkor ma kirándulunk. - lendületesen enni kezdtek, úgy tűnik ez a kijelentésem jobban hatott mint a kávé.

Jan elbúcsúzott, elindult, hogy Tomnak segítsen az üzlet felújításában. Üzentem vele Lillynek, hogy ha van kedve, tartson velünk. 

A főtéren találkoztunk, a kezében egy akkora szendvicset szorongatott, mint aki attól retteg, hogy soha többé nem kap enni.

- Ez borzasztó, egyfolytában éhes vagyok, ma reggel benéztem a konyhába, és mindösszesen ez volt, ami ehető. Tomot beküldtem Zoéhoz reggelizni, mert nem maradt otthon kaja. - és már ette is a brutális szendvicset.

- Ne csodálkozz, egy gyerek van a hasadban.

- Egy ?!!! Legalább öt!- Ennyit csak egy fél focicsapat tud tőlem követelni.

Igazán kétségbeesettnek tűnt, de ugyanakkor vicces is volt, ahogy a vergődés csúcsán úgy nézett az utolsó falatra, mint valami mentőövre.

- Na jó, gyere, szerzünk neked egy fél disznót, és egy vekni kenyeret. Ígérem, fél óránként megállunk, hogy feltankoljuk a hasadban a focicsapatot. - magammal húztam a buszmegállóba, ahol Anyáék már vártak.

 

 A nagy kirándulásból az lett, hogy az első szimpatikus partszakasznál Rosy traktorosa, - akit egyébként Samnek hívnak- elordította magát

- Emberek, kutya legyek, ha nem ugrok itt egy fejest!- és ezzel a lendülettel hátba vágta a sofőrt, aztán leszállított mindenkit, még azokat is, akiket nem kellett volna. Miután a többi utasnak elmagyaráztuk, hogy Sam nem egy útonálló, és mehetnek tovább nyugodtan, letornáztuk magunkat egy ösvényen a partig.

 

 Az icipici strandot sziklafal ölelte körül. Napozni csak közvetlenül a víz mellett lehetett, így a társaság úgy helyezkedett el a puha homokon, hogy a lábukat néha megcsiklandozhassák a hullámok. Versenyt futottak a tengerbe, és úgy ugráltak, mint a gyerekek. Jó volt őket nézni.

Anya mellém telepedett, és fejét a lábamra fektette. Már csaknem teljesen ősz volt.

Emlékszem, néhány éves lehettem, amikor az első hófehér hajszálakat megtalálta. Egy cseppet sem zavarta, pedig még nem is volt harminc éves. Most, hogy ötven éves lett, kifejezetten jól állt neki ez a fajta tekintély. Apuval pedig- aki most éppen fókát játszott a térdig érő vízben-, mindig is imádták egymást. Talán ez is közrejátszott abban, hogy nyugodt lelkiismerettel költöztem ide.

 

 Samet, és Rosyt figyeltem. Az asszony zavarban volt a férfi közelségétől, ugyanakkor csodálattal nézett rá. Még emlékszem a férjére. Otromba, érzéketlen pacák volt, aki a focimeccsen kívül semmiért, és senkiért nem tudott rajongani. Milyen kár- gondoltam magamban- hogy Rosy csak most, ötvenes évei elején jött rá, hogy az életet másképpen is lehet élni. Sam óvatosan elvette tőle azt a hatalmas törölközőt, amivel letakarta magát, szemmel láthatóan azt próbálta megértetni vele, hogy akkor is tetszene neki az asszony, ha elefántlábai, és méretes bibircsókjai lennének. Rosy lassan engedett fel, de mindig ott bujkált a szája szegletében egy hamiskás mosoly, miszerint egyszer tényleg megnyílik az ő traktorosának, de nehéz kitörölni egy harminc évig tartó házasság rossz beidegződéseit. A férfi meg akarta simítani Rosy vállát, de aztán meglátta saját, kérges tenyerét, és meggondolta magát. Odahajolt, és megcsókolta, majd felkapta Rosyt, és hatalmas csataordítással beszaladt vele a hullámok közé. Elaludtam.

 

Arra ébredtem, hogy Jan lendületes mozdulatokkal valami krémet ken a hátamra.

- Ez fájni fog pár napig, azt hittem, okosabb vagy. - komoly aggodalommal nézett rám.

- Mi történt?- kábult volt a fejem. - Hogy kerülsz ide?

- A buszsofőr szólt, hogy félúton leszálltatok, gondoltam értetek jövök, miután nincs mivel hazajönnötök.

- Imádlak, gondolatolvasó vagy.

A társaság már szedelőzködött, ahogy elnéztem őket, nem csak én fogok jajgatni a következő napokban. Hazaindultunk, Jan a kisbusszal kettőt fordult, mire mindenkit hazafuvarozott. Fél órát álltam a tus alatt, mire úgy éreztem, talán nem vesz erőt rajtam a napszúrás, aztán tetőtől talpig bekentem magam leégést enyhítő krémmel. Amíg vártam, hogy beszívódjon, szemügyre vettem magam a tükörben. Minimum plusz öt kiló volt rajtam. Zoé főztje megtette a hatását. Gyorsan megigazítottam a szemöldököm, aztán nyári ruhát kaptam magamra. Eszembe jutott valami.

- Már csak másfél hét van Lillyék esküvőjéig. Mit adunk nekik nászajándékba? - kérdeztem Jant.

- Hát nem is tudom, ezen már én is gondolkodtam. Van valami ötleted?- belehuppant a nyugágyba.

- Van egy tervem. Tom azt mondta, hogy a kávézót most két hétig úgy hagyják, ahogy van. Legközelebb csak az esküvő után foglalkoznak vele, mert addig sok a dolguk. - vigyorogni kezdett.

- Azt mondod, hogy rendezzük be nekik?- elámultam.

- Igen. Tudom, milyen burkolatot, és bútorokat szeretnének. Ha Horaszt is bevonjuk, akkor feltűnés nélkül el tudjuk intézni. Ha minden jól megy, kész lehetünk jövő szombatra. - felugrott- Hol a telefon?

Gyorsam megkerestem, Tomot tárcsázta.

- Tom? Le kellene fedni a kirakatot csomagolópapírral, hogy ne rontsa a főtér látványát a kibelezett üzlet, amíg el nem készül. - rám kacsintott. Nyert ügyünk volt, Tom még délután beborította az egész kirakatot, senki sem láthatott be. Jan szólt Horasznak, aki egy hétéves kölyök lelkesedésével kezdte megszervezni, hogy a burkolók a legnagyobb csendben kezdjék meg a munkát. Jan megkérte Tomot, hogy segítsen neki barackot szedni, én pedig másnap vásárolni vittem a nőket a szárazföldre.

A program telitalálat volt. A kompon meggyőztem Lillyt, hogy igenis kell egy menyasszonyi ruha, ha már esküvője lesz.

- Ez nem egy ballagás, vagy egy iskolai ünnepség, hogy kosztümben viríts. Nem habos-fodros királylány-jelmezre gondoltam, de azért mégis. - Anyáék helyeslően bólogattak. - Lilly drágám válassz valami olyat, amit a görög menyasszonyok hordanak. Gyönyörű leszel. - Rosynak már a menyasszony szó hallatán is könnybe lábadt a szeme, ami előrevetítette, hogy a szertartásra komoly mennyiségű papír zsebkendővel kell készülnünk.

Lilly véleménye akkor változott meg az-ahogy ő hívta- nászgönc ügyében, amikor egy kis utcában rátaláltunk egy fiatal ruhatervező műhelyére. A lány végignézett Lillyn, és bár azt kértük tőle, hogy hozzon vagy tízféle ruhát, egyetlen darabbal tért vissza.

- Hűűűűűűű - Lilly ennyit mondott.         

- Aztaaaaa - ezt meg Anyuék mondták. Kórusban.

Az eszményi hűmegha ruha földig ért, látszólag varrás nélkül, csontszínű selyemből készült. Egyetlen dísze a vállán két kis gyűrű, és mell alatt egy övként funkcionáló szalag fogta össze.    

- Igazatok van, kell a nászgönc. - Lilly a tervezőlány diadalittas mosolyát kölcsönvéve bevonult a próbafülkébe.

A nászgönc tökéletesen állt rajta. Megfordult a tükör előtt, mire az asszonyok zokogva tapsoltak.

Lilly megegyezett a lánnyal a szállításról, sőt még az árból is alkudott egy keveset, aztán indulásra szólított fel bennünket.

A nagy ruhavásárlási akciót habos kávéval ünnepeltük meg. A kafeteriával szemben Rosy felfedezett egy illatszerboltot, ahol mézes krémeket árultak. Mindenkinek vett valamit, így miután azonnal belekotnyeleskedtünk a tégelyekbe, édes mézfelhőt húzva magunk után haladtunk tovább.

Egy csapat férfi félbeszakította a meccsnézést az egyik teraszon. Elismerően füttyentettek.