...

 Ketten maradtunk a teraszon. A Kétségbeesés, meg én. Ültünk a szőlőindák alatt, néztük ahogy egyre fentebb kúszik a nap, tanúnak hívtuk, és megvitattuk a kettőnk  dolgát.
Én: -Te figyelj, ha jól viselkedsz, akár haverok is lehetünk.
K.:-Nem erről vagyok híres. Nem hagylak majd aludni.
Én:-Elvégre ez az én házam.
K:-Hohó, na itt a lényeg. Nem a te házad. Csak ha a régészeti akármilyen hivatal megengedi.
Én:-És te ki mellett állsz?
K:-Én, egy önző dög vagyok. mindig az kell, ami nincs. Ha már feladod, reményt adok, ha bizakodni kezdenél, megbököm az oldalad, nehogy jó legyen.
Én:-Remek. Pont így képzeltelek.
K:-Legalább nem csalódtál nagyot.
A tanúnknak nem sok hasznát vettük.

 Anyáék csomagoltak. Vagyis csak Anya. Apa inkább a bekötött kezét babusgatta, és próbálta összeírni, mit szeretne venni még utoljára a közértben, amitől otthon úgy érzi, mintha itt lenne.
-Pedig tudom, hogy nem. Kinézek majd az ablakon, és Taylorék otromba kutyája fog morogni a sövény mögül. Plusz keddenként valaki megint felborítja a kukákat. -elkeseredettnek tűnt, annyira nem akart hazamenni.
-Apa, mi lenne, ha visszajönnétek a horgászcsapattal? Nem kell dolgoznod, Anya pedig kérhet még szabadágot.
-Na de lesz elég szoba?
-Apa. Ha a régészeti hivatal is úgy akarja, akkor lesz.-megint ezsembe jutott a birtok körüli bonyodalom, és egy pillanat alatt könnyek szöktek a szemembe. Apa átölelt. Bekötött kezével símogatta a fejemet.
-Lea. Hidd el, minden megoldódik. Annyira szeretnéd azt a helyet, hogy csakis a tiéd lehet.
-Nem is tudom, hogy mi lesz, ha elveszik.
-Nyugodj meg.
-Anya, mi lenne, ha tényleg visszajönnétek?
-Hát, nem lenne ellenemre, de várjuk meg, mit szól hozzá a főnököm.
-Oké, de szeretném, ha tudnád, örülnék, ha jönnétek.
-Hidd el, én is.
Anya bezárta a bőröndöket, eltette a parfümjét a fásőlködőasztalról, és felvette szalmakalapját.
-Mi lenne, ha sétálnánk még egyet indulás előtt? Szeretnék néhány embertől elköszönni.
-Menjünk.
Bezártuk a kaput, és a kikötő felé vettük az irányt. Néhány sirály téblábolt a betonon. A reggeli fogásból kerestek elpotyogtatott falatkákat, de kevés sikerrel.  A halászok gondosan letakarították a placcot, hogy holnap is tiszta helyen dolgozhassanak. A sirályok hopon maradtak, de jó volt látni a kitartásukat. Az egyikük meglátta, ahogy megcsillan valami a vizen, és azonnal rávetette magát. A többiek irigykedve lesték a bravúrt.
 Bementünk a tavernába. Zoé és Anya könnyezve ölelkeztek. Teo megnyugtatta Apát, hogy elküldi neki a bekeretezett fotót a brutálhalról. Horasz is befutott, valahonnan hatalmas csokor fehér futórózsát hozott Anyának, aki sírva-nevetve fúrta bel az arcát a vajpuha virágokba. Teo és Horasz segítettek lecipelni a komphoz a bőröndöket, mire odaértünk Jan is megérkezett egy halom papírral a kezében.
-Na akkor ma nekiülünk és kitaláljuk mivel védjük meg magunkat.-megpaskolta a papírkupacot, majd elbúcsúzott Anyáéktól.
-Mire visszajönnek, minden megoldódik, megigérem.
Anya zokogott, pedig ha minden jól megy, két hét múlva újra itt lesznek. Még szerencse, hogy indult a komp, és így nem sírta tele a társaság a tengert. Apa még biztosan hümmög párat a halakról, Anya meg arról, hogy mi lesz itt az ő kicsi lányával, na de mire hazaérnek mindez távoli lesz- kipihenik az utazást, és néhány nap alatt visszazökkennek az otthoni kerékvágásba.

 Jan átkarolt, és elindultunk a birtokra. Befészkeltük magunkat a hálóba, gyertyákat gyújtottunk és Jan fordítani kezdte a görög jogszabályokat.     
-Ebből én egy kukkot sem értek.
-Nyugi, én sem. Pedig azt hittem, hogy menni fog. Hát meg kell várnunk Arisztotelészt.
-Kicsodát? Jan, mit tettél? Kihantoltad?
-Neeeem, te lökött. Arisz a barátom. Iskolatársak voltunk, most ügyvédként dolgozik. Amikor felhívtam, és elmeséltem neki a helyzetet, azonnal felajánlotta, hogy idejön, és segít. Elfaxolta ezeket a papírokat, de hát ahogy elnézem, meg kell várnunk, hogy reggel ideérjen.
-Várj, töltök egy pohár bort.
-Mire iszunk?
-Az új életre. Most kezdődik csak igazán. Lea új élete.-magához vont.
-Beszélgessünk.
-Rendben.-kicsit fázni kezdtem. A pasiknál ez túlnyomórészt nem jelent jót.
-Nem akarom hogy azt gondold, én vagyok a turistalányok megrontója. Tudom, hogy gyorsan jött ez az egész, de szeretném ha komolyan vennél.
-Na jó. Nem akarom hogy azt gondold, én vagyok a könnyelmű turistalány. Tudom, hogy gyorsan jött ez az egész, de szeretlek. És szeretném, ha komolyan vennél.
-Hm.
-Semmi "hm". Kvittek vagyunk. Tényleg. És tényleg szeretlek.
Álmosan pislogott rám. Átölelt, és beledörmögte a fülembe: -jó-jó én is szeretlek te kis turistalány....
Elaludt.

 Reggel nem volt lelkem felébreszteni. Kerékpárra pattantam, és lekerekeztem a partra. Mág távol volt a komp, ezért kávéért indultam. A kávéklub sehol. Besétáltam a kafeteriába egy adag feketéért, Nikos majdnem meglepetten nézett rám, amikor érdeklődtem a többiek iránt.
-Teresa kórházba került. Az orvosok csak vizsgálgatják, nem tudják, mi baja lehet. Egymás nélkül pedig nem jönnek ki.
-Köszönöm.-Vissza bandukoltam a mólóhoz, mire megittam a kávét, addigra beért a komp is. Ariszt kerestem a csapatban, gondoltam hasonló korú pasasból mint Jan, kevés lesz a leszállók maroknyi csapatában. Igazam lett.
Ajnhoz hasonlóan Arisz is a meghatározhartatlan korú, jóvágású férfiak táborát gyarapította. Ő is automatikusan felém indult,  nem is téveszthettük volna el egymást.
-Szia, te biztosan Lea vagy, és Jan még húzza a lóbőrt. A csirkefogó sosem tudott korán felkelni!- nevetett, és közben hajszálvékony ráncok futkároztak a szeme körül.
-Te pedig Arisz lehetsz. Nem nézel ki úgy mint egy kétezer éves bölcs, de üsse kavics. -a birtok felé vettük az irányt. Arisz egy laza mozdulattal térdig tűrte a nadrágját, és csipőjét kényelmes papucsra cserélte.
-Na szép. Figyelj este vissza kell indulnom Szalonikibe, de addigra találunk valami megoldást. A hivatal szeret kekeckedni az emberekkel. Tudod itt az emlékeken, meg a turistákon kívül nem sokmindenben van biznisz, úgyhogy próbálják ezt a két dolgot szorosan a kezükben tartani.
-Végül is meg lehet őket érteni, de én az éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam emiatt.
- Hát ezen sem csodálkozom.

 Jan összeesküvést kiáltott, amikor felébresztettem.
-A cimborád a teraszon kávézik.
-Mi??? Úristen, hány óra van? -kiugrott az ágyból, magára kapott egy inget, és kirohant.
Régen nem találkozhattak, mert olyan üdvrivalgás tört ki a teraszon, mint egy focimeccsen. Aztán elcsendesedtek, kiterítették a papírokat az asztalon, és kiskaput kezdtek keresni a jogszabályok között.
Reggelit készítettem nekik, szalámit szeleteltem egy hatalmas tányérra, paprikakarikákat haloztam rá, és behoztam a kapu előtt kosárban otthagyott kenyeret. Egy levél volt mellétűzve, otthonról jött az ügyvédemtől. Azt írta, Ed végül lenyugodott, nem lesz per. Hát, legalább ő nem okozott újabb bonyodalmat. Kenyeret szeltem, és meglocsoltam olivaolajjal. Reszelt sajtot, és oreganot hintettem rá, és pár percre a sütőbe dugtam a kenyereket. Amior kész lett, egy nagy kancsó tejjel, és a szalámival kivittem a srácoknak. Bár mintha észre sem vették volna, hogy ott vagyok körülöttük, a reggeli öt perc alatt elfogyott, és délig fel sem keltek az asztaltól. Arisz laptopot vett elő, az interneten keresgélt. Egyszer csak ordítva felugrott: -Megvan! A falu tulajdonában kell hogy maradjon a birtok, de Lea lehet a kezelője! Többségi szavazat kell a helyiektől, és akkor kinevezhetik!
-Hát azzal nem lesz gond. -a tavernába indultunk ebédelni. Zoé muszakával kínált bennünket, amit én néhányszor már otthon megkóstoltam, de valahogy sehogyan sem ízlett. Úgy tűnik itt még ez ellen sem volt kifogásom, lévén hogy Zoé nem tudott olyan ételt készíteni, amit ne ettem volna meg. Gyümölcssalátával, és jégbe hűtött recinával ünnepeltük az ötletet...