...

 A tavernában mindenki hátul, Zoé kőgrillje előtt tolakodott. Aki a közelébe jutott, az elismerően csettintett, vagy éhesen nyalogatta a szája szélét.
Néhányan Apát vették körül.
-Áh, a nap hőse bezsebeli a rajongók imádatát.
-Lányok, nézzétek, a mai fogás.
-Félretolt két férfit a grill előtt, és megláttuk, amit mindenki csodált. Valóban, egy csaknem másfél méteres, számomra ismeretlen fajtájú hal sercegett a szén pattogó, izzó bűvkörében.
-Boldog élete lehetett. Szemmel láthatóan a tengerben nem éhezett, maximum a családja sír most egy kicsit utána.
-Kicsim, ez egy hal.
-Tudom Apa, csak vicceltem. Büszke vagyok rád. Ugye lefényképeztetek?
-Igen, Teo megigérte, hogy bekeretezi, és kirakja a tavernában, hogy láthassa mindenki.

Kétségtelen, még a sérülés ellenére is Apa lett az este fénypontja, egy percre sem unatkozott, mindig jött valaki, akinek el kellett mesélni a küzdelem minden egyes apró részletét.
Jan is megérkezett, megcsodálta a halat, és biztosította Apát, hogy ekkora fogás már régen volt a mólónál.
-A komp miatt elég gyér ott a halállomány, de kinn a nyílt vizeken hajnalban igazi díszpéldányokat lehet fogni.
Később, már egy külön asztalnál Jan még mindig Apa kalandján mosolygott. Tudod ritkán történik ilyesmi, és édesapádnak valószínűleg ez élete legnapgyobb fogása.  -Igen, tudod ha visszaemlékszem, hogy gyerekkorunkban a város szélén lévő mesterséges tóhoz járt pecázni. Többször jött haza hal nélkül mint hallal, és akkor is leginkább apró, sütni való kárászokat hozott, amiket kín volt megpucolni. Ha néha napján más is akadt a horogra, akkor azt hetekig mesélte a barátainak.   
-Látod, az ő álma is itt vált valóra.
-Igaz. És ha holnapután hazamennek, lesz mivel bolondítani a haverjait. Tudod, ők jönnek a próbahétre.
-Igen, ez jó reklám lesz a szigetnek. Akár elkérhetnéd a fotót, hogy rátegyük egy szórólapra.
-Ez remek ötlet,és Apunak is hízni fog tőle a mája.
A hal isteni volt, ropoósra sült bőre alatt krémesre sült a hús. Zoé rukkolát kínált mellé amit balzsamecettel spriccelt le, és krémsajttal pöttyözött tele. Tökéletes nyáresti menü volt, és az emberek néhány pohár bor után énekelni kezdtek. Horasz gitárt vett elő, és kisérni kezdte a dalárdát, mi pedig táncolni kezdtünk.
-Olyan, mintha mindig is itt éltem volna. Szinte furcsa, hogy két héttel ezelőtt még csak készülődtem a repülőtérre.
-Hát látod a jót nagyon könnyű megszokni.
-És bevallom meg is szerettem. Itt minden olyan... olyan rendbenlévő. Így kellene működnie a világnak, hogy ne kelljen a világ túlsó felére menekülni egy kis nyugalomért.
-Én azért örülök, hogy nem így van, ugyanis akkor te sem lennél itt. Az pedig mondjuk ki, katasztrófa lenne. 
-Kataszrófa?
-Nézzük csak: üresen állna a villa, sőt a birtok is gazdátlan lenne, vagy  legfeljebb jött volna egy pöffeszkedő üzletember, hogy pézmosodát csináljon belőle. És különben is. Akkor nem szerettem volna beléd.- és megcsókolt. Ott, mindenki előtt. Én pedig nem bántam. Csend lett, majd mindenki üdvrivalgásban tört ki. Összebújva táncoltunk tovább, csak amikor először kilestem, akkor láttam, hogy Zoé és Teo, Apáék, sőt Tom és Lilly is ott andalognak. 
-Gyere, menjünk innen. -kézen fogott, és a birtok felé vezető úthoz mentünk.
Apró fények jelezték a terszon, hogy nem véletlen jövünk ide. A teraszon mécsesek százai világítottak. Az ablakokban, a kőlapokon, sőt a mozaikajtó tetején is pici lángocskák táncikáltak. Az asztalon behűtott bor várt bennünket.
- Te készültél...
-Hát mi tagadás, igen.
-És mi lett volna, ha nem így akalul?
-Nem tudom, nem volt B terv. -zavarba jött.
-Ó hát Odüsszeusz leszármazottai is taktikáznak, szervezkednek, hogy Penelopé besétáljon a selyemhálóba?
-Persze mindezt teljesen tudat alatt csináljuk és sohasem vallanánk be, de azért van némi igazság abban, amit mondasz.
-Hát akkor kijelenthetjük, hogy férfiak a világ összes pontján, tökugyanolyanok.
-Na ezt kikérem magamnak, megmutassam, hogy nem? Mi?- kergetni kezdett, majd amikor végre elkapott, újra megcsókolt. Olyan illata volt, mint az olivafáknak. Bevezetett az ajtón.
-Melyik szoba van készen?
-Egyik sem.
-Jó, akkor egyiket sem tesszük tönkre...
    
 Békésen aludt mellettem. Egyik kezemmel megpróbáltam elérni az ablakot anélkül, hogy ki kelljen másznom az ágyból, de amikor végre sikerült, hangos puffanással, a közös takarót is magammal rátva beestem az ágy, és a fal közé.
-Tornázni is szoktál reggelente?- a sarokban Jan kócos, és meglehetősem álmos feje  bukkant fel.
-Nem, de ennél lentebb nem eshetek, gondoltam bebiztosítom magam.-mellém csusszant, kinyitotta az ablak másik szárnyát is.
-Nézzük csak milyen itt lenn. Hát, kicsit kemény a padló, de ha talál az ember egy puha zugot...
-Csikis vagyok segítsééég!-visszalöktem az ablakot, bár errefelé úgysem jár senki.

Kicsivel később...

-Jó napot!!- felugrottunk.
-Várunk valakit?
-Nem.
-Mégis itt van, ki kell mennünk.
-De a ruháink. Kinn vannak a konyhában. -Jan elnevette magát. -hát ez nagyon kínos, de egyszer csak ki kell mennünk, mégsem állhatunk itt egy szál takaróban életünk végéig.
-Pedig milyen szép is lenne...
Lerántotta a lepedőt, maga köré tekerte, és kislisszolt. Hallottam, hogy beszél valakivel, majd egyszercsak megjelent karjában az összes ruhával...
-Van egy kis gond. A régészeti hivatal ki akarja sajátítani a birtokot. A fürdő, és a hátsó sjárat miatt.
-Mi???
-Igen, jól hallod, most hozta a postás az ideiglenes határozatot.
-Na de az elöljáróság, meg a falu. Nem ők a tulajdonosok?
-Igen, de a régészeti leletekkel az állam gazdálkodik.
-Azt mondták nem olyan régi, hogy fel kelljen tárni. Akkor most mi lesz?
-Ügyvédet fogadunk, és egyezkedünk.-épp a farmerjába próbálta beletornázni a lábát, de mivel megtekeredett a szára, majdnem felborult. A mutatvány nagynehezen sikerült, gyűrött ingjét hanyagul a vállára dobta, homlokon csókolt, és indulni készült.
-Fel kell hívnom valakit, aki segíthet. Délben találkozzunk a tavernában. És ne aggódj. Vagy mégis. Inkább drukkolj.
-Jan, mi lesz ha elveszik a birtokot?

-Nem veszik el. Tudod, nincs B terv.