...

 A régészek nekiláttak a jegyzetelésnek. Belemélyedtek a munkába, és pont végeztek, mire tele lett a medence.
-Ne féljen, a lefolyó a tengerbe vezet. Ez a forrás a sziget túloldalán ered, és néhány patakot is táplál. Ha el akarja zárni, gondosan nyomja vissza a követ. A víz ásványokban gazdag, ha bevizsgáltatja, talán az is kiderülhet róla, hogy gyógyhatású.
-Tényleg nem ókori?- kicsit csalódott voltam.
-Hát, ha levennénk a burkolatot, akkor láthatnánk, hogy az alapok mikor készültek. Azok lehetnek akár kétezerötszáz évesek is. De ez a mozaik még ha nem is olyan régi, sokkal értékesebb annál, mint hogy megbontsuk. Egy pár napig még itt maradunk. Holnap kibontjuk a kőajtót, segítünk kivinni a teraszra, csak azt kellene kitalálni, hogy ha tényleg asztalnak akarja használni, miből legyen a lába.
-Csak vicceltem. Mi lenne, ha egyszerűen letámasztanánk a bejárathoz: Olyan lenne, mint egy cégér.
-Jó ötlet. Akkor holnap jövünk.- Elzárta a vizet, és elindultunk a kijárat felé.
 

 Anyuék felpattantak amikor meglátták a pinceajtón át kijönni a társaságot.Abban a pillanatban befutott Jan.
-Hát ezek meg mit keresnek itt???-inkább mutogatta, mint kérdezte.
-Hamarabb jöttek, és már túl is vagyunk az elős szemlén. -összeismertettem őket, Jan egyből arra kérte őket, hogy legyen írásos nyoma minden egyes látogatásuknak. Úgy tűnt, ő jártasabb a görög ügyintézésben, szóval hagytam hogy beszéljen a kockásingesekkel. A régészcsapat egyszercsak szedelőzködni kezdett, majd elköszönt.
-Holnap reggel jövünk. Már csak a lezárt járatot kell megnyitnunk, de azzal gyorsan kész leszünk. A végleges határozatot harminc napon belül kapják meg.Jan kikisérte őket, én pedig újra végigjártam a hézat, és felmértem hogy mennyi munka vár még rám. Leporoltam a folyosón lévő polcokon a könyveket, és összeszedtem a rongyszőnyegeket, hogy később kitisztítsam őket. Apa közben szorgalmasan telefonált, a beszélgetésből kiderül, a horgászcimbik legszivesebben már holnap jönnének.
-Ha holnap jöttök, a fa alatt kell aludnotok, vagy a mólón a halakkal. Bírjátok ki egy hétig. Sör és hal van bőven, sőt az asszonyok sem fognak unatkozni. Akkor egy hét múlva. Sebaj, Ednél és az irodánál biztosan nem lesz nehezebb...
A következő napok folyamatos takarítással, és bevásárlással teltek. Zoé és Teresa missziónak tekintették, hogy feltöltsék a kamrát, a konyhát, minden nap felhívtak, hogy megismertessenek a görög konyha rejtelmeivel.
-Süss nekik fánkot. De ne olyat mint otthon nálatok, itt ezt lukumadesznek hívják, és kis golyókat sütnek a tésztából. Vagy fügét mártanak a masszába és azt sütik ki. A gyümölcs puhára párolódik a tészta belsejében az olaj hőjétől. A végén vagy dióval szórd meg, vagy egyszerűen csak öntsd le sziruppal. Eleinte ódzkodtam a "mindent önts le sziruppal" tipusú süteményektől, de aztán rájöttem, hogy ezek az édességek semmivel sem tartalmaznak több cukrot, mint az otthoniak, és nagyon finomak, úgyhogy szépen lassan úgy készítettem a szirupot, mint más a teát. Literszámra bugyogott a tűzhelyen.
 Közben Jan néha felbukkant a régészekkel. Méricskéltek, kicibálták a kőlapot a ház elé. Nekitámasztották egy fának. Kicsit beásták az alját, nehogy rádőlhessen valakire. Ebéd közben beszámolt a fejleményekről.
-A járatot meg kell tisztítani. Mielőtt befalazták, a régiek úgy gondolták, hogy a lomok jó helyen vannak ott. Most nekünk kell kihordanunk. De egy-kettőre kész leszünk és akkor saját átjáród lesz az amfiteátrumhoz.

-Mint egy görög mese. Majd adok fonalat a vendégeknek, kiköthetik a kilincshez, és ha kész az ebéd, megrángatom a végét hogy visszataláljanak.-Jan jót nevetett.
-Te mindenre találsz megoldást?
-Hát, nem mondom hogy azonnal, de igyekszem. Ha nem jö be a vendéglátás, nyitokegy problémamegoldó irodát. Mindenki jöhet a nyavalyájával, én pedig ontani fogom az ötleteket. Csalárd férjeket tóba dobni, hisztis anyóst mókusok elé vetni.

Anyáék mindeközben a fák árnyékában aludtak. Bár a napégés megviselte őket, lassan kezdett kisimulni az arcuk. Egész életükben kitartóan dolgoztak, csak néhány éve döntöttek úgy, hogy végre élvezni kezdik a gyümölcsét. Büszkék voltak arra, hogy harminc év után is összetartoztak, és ez nem csak a megszokásról szólt. Olyanok voltak, mint két kajla kamasz. Tudtak nevetni egymáson, és saját magukon is.
Amikor felébredtek, tervezgetni kezdték a hátralévő három nap programját.
-Lea, mikor jönnél el velem vásárolni? Apádat úgyis kikészítik a boltok, jobb ha mi megyünk ketten.
-Mondjuk holnap reggel.
-Hé lányok és velem mi lesz? -Apa hátratolta idétlen szalmakalapját.
-Hajnalban leköltözhetsz a kávéklubhoz pecázni.
-De én egy mukkot sem beszélek görögül!
-Nyugi, azt mondják, a halak nyelvén mndenki ért. Kapsz tőlük kávét, csalit. sörözgethettek, délben pedig Zoénál tudsz ebédelni.
-Rendben, megdumáltuk.

Másnap reggel megvártuk, hogy felkészítsék a kompot a kihajózára, és elfoglaltuk a helyünket az emeleten, rögtön a legelső ülésekben. Anyámat lenyűgözte a tenger. Világ életében egy zajos nagyvárosban lakott, és most minden új volt neki. Minden kis kagylónak, kavicsnak tudott örülni. Csigákat gyűjtött a parton, azt tervezte, otthon minden barátnőjének fűz egy csigaházas karkötőt.
-Tudod Lea, irigyellek. Ekkora szabadság csak keveseknek adatik meg.
-Tudod Anya, irigyellek.-Nevetve nézett rám.
-Most irigykedünk egymásra?
-Igen, képzeld, mindig arról álmodoztam, hogy majd egyszer nekem is lesz egy olyan erős, és szeretnivaló férjem, mint Apa. Ehhez képest az elmúlt éveket végigrobotoltam, és egy garzonlakáson kívül nem sokmindent tudok felmutatni.
-Most majd jól bepótolsz mindent. Apropó, mi van ezzel a Jannal? Ne mondd, hogy nem tetszik...
-Hát tényleg hazudnék ha azt mondanám, hogy nem, de egyelőre barátkozunk, és ez így nagyon jó. Nem akarok semmit elhamarkodni, olyan szép ez most így. Talán jobb, ha először megismerjük egymást.
-Pedig nagyon feltűnóen sertepertél körülötted. A tavernában már fogadásokat kötnek arra, hogy mikor jöttök össze.
-Viccelsz? Ezért nincs lottózó a szigeten...

Isteni reggelit ettünk egy omlettesnél, majd a piacra indultunk, hogy fűszereket vegyünk. Az icipici boltban kis üvegcsékben mérték az esszenciákat. Rögtön vettem narancsot, vaníliát, és persze rózsaolajat is. A pult mögött álló férfi találomra kevert össze nekünk néhány ismeretlen szárítmányt. Kétféle keverék készült, egy-egy helyes üvegcsébe töltötte őket, majd régimódi viaszpecséttel zárta le.
-Ez itt halakhoz való. Tengeri sóval, és ezzel dörzsölje be a filéket. Ez pedig bárányhoz. Ez sokáig elég lesz, de itt a névjegyem, ha elfogy, szivesen küldök még magának mindkettőből.
-Te érted ezt? Otthon köszönni sem tudnak a közértesek, ez meg itt olyan, mintha masszírozná az ember lelkét, miközben fűszert ad el.
-Hát, látod ezért költöztem ide. Többek között.
 Tucatnyi holmi vándorolt még a táskánkba. Olivás natúrszappanoktól a csokoládéig,  gyapjúkendőktől a szines pénztárcáig Anya csupa olyan dolgot vett, amikre ha ránéz, szivesen fog emlékezni erre a nyaralásra. Mindenütt fényképezett. Berontott egy látványkonyhára, és kézzel lábbal kérdezte meg a szakácsot, hogy mit rakott a pecsenyére, amitől olyan fényes és omlós lett. A szakács nevetett, egy szót sem értett, de valahonnan elővarázsolt egy noteszt, és a kuktával lefordíttatta a receptet. Anyám cuppanós puszit nyomott a pufi séf homlokára. Cserébe kapott egy kötényt, az étterem emblémájával.
-Kávézunk?
-Hát persze.
Az egyik parti kafeteriában egy húsz év körüli srác ült egy hangfalon. Stinget játszott. Anyának potyogtak a könnyei, úgy meghatódott. A fiú aztán már csak neki játszott.
-Anya, indulnunk kell, még nem vettünk ajándékot Rosynak.
-Oké, nézd, ott szemben van egy áruház.
-Látom, a sokadik...
-Kezdesz úgy beszélni mint apád.
-Kezd leszakadni a derekam.
-Utána kapsz fagyit.
-Igenis Anyuci.- Erőt vettem magamon, és követtem.
Két pár cipő, egy táska, egy üveg parfüm, egy ing Apunak, egy nesszeszer Rosynak, kétféle körömlakk, és néhány himzett párnahuzat lett a második kör mérlege.
-Mondd Lea, hogy nem költöttem sokat.
-Nem költöttél sokat. De tényleg Anya, te nem is szoktál magadnak vásárolni. Meg vagyok lepődve rajtad, de meg kell hagyni, nem rossz ez a változás.
Egy édességbolthoz értünk, a szatyromnál fogva rángatott be.
-Kandírozott gyümölcsök. Mindig ilyen finomságokról álmodtam, fenébe a fogyókúrával.
Csillogó mázú mandarinokat, fügéket rakatott helyes kis üvegekbe. Mindből kért kóstolót, a cseresznyéből kétszer is. Aztán abból is vett egy üveggel.
-A barátnőim imádni fogják.-olyan volt mint egy kislány, akit kivittek a majálisra.
Végül egy ékszerésznél kötöttünk ki. Egyforma vékony aranyláncot vettünk magunknak, egy pici korinthoszi oszlopfőt formázó medállal.
-Ez gyönyörű.-mondta, és átölelt. Sírva fakadt.
-Anya mi baj?
-Annyira félek, hogy nem látlak többet.
-Ne sírj, hiszen sűrűn meglátogathatjuk egymást.
-Biztosan? Igérd meg, hogy néha hazajössz, és főzhetek neked kakót.
-Ó Anya, hát persze hogy hazamegyek.
 
Este kimerülten, nagyjából húszféle szatyorral rogytunk le a komp fedélzetén. A kapitány egy-egy pohár borral kedveskedett nekünk, mi pedig fáradtan, de boldogan koccintottunk saját magunkra.
A parton Apa várt bennünket. Először csak mint egy kis pont látszott, aztán ahogy egyre közelebb értünk, láttuk, hogy be van kötve a keze. Türelmetlenül toporgott, látszott rajta, hogy nem érti, mi totojázik annyit az a nyavalyás hajó, mikor mi rajta vagyunk, ő meg a bekötözött mancsával a parton türelmetlenkedik.
-Te jó ég, mi lett veled?-Anya olyan kétségbeesetten ölelte át, mintha ezer éve nem találozhattak volna.
-Valami hatalmas fogás jött. Úgy küzdöttem vele több mint egy órán át, hogy néhányszor már arra gondoltam, ilyen hal nincs is. De sikerült. Kifogtam. Ő meg egyszerűen belémharapott. Teo varrta össze négy helyen.
-Ó te szegény. -Anyám csak ölelte az öreg medvét, aki megint hatalmasat nőtt asszonya szívében.
-Viszont ma halat vacsorázunk. Bevittük Zoénak a zsákmányt, ha gondoljátok, máris indulhatunk.-a taverna felé mutogatott.
-Rendben. Letesszük a saját zsákmányunkat, és máris mehetünk, részemről farkaséhes vagyok.
Felvittük a szatyrokat a kis lakásba, majd vacsorázni indultunk...