...

  A festék megszáradt, és mivel Jan éppen arrajárt, segített felrakni az ajtókat, és az ablakokat.
-Mi lenne, ha még ma átköltöznék ide? Igazából semmi sem hiányzik.- Jan nevetett.
-Várni kellene azzal még. Jövő héten jönnek a régészek, addig semmiképpen sem javasolnám, különben is, akkor végeszakad a nyaralás-érzésnek, és minden egy pillanat alatt hétköznapivá válik.
-Ezt kétlem, de jó, legyen, nem sietek, viszont most rohannom kell, elkések a családi ebédről. Este találkozunk a tavernában.- inkább kérdeztem, mint kijelentettem.
-Ha gondolja, úgysem volt még időnk beszélgetni.
-Ez igaz...akkor este...-elkerekeztem. Megint éreztem azt a furcsaságot Jannal kapcsolatban,  ráadáásul elsőre igent mondtam neki. Bár ettől kicsit megijedtem, azért legbelül tudtam, hogy Jan kellemes társaság lesz. Anyáék biztosan együtt akarnak majd lenni, és Lillyéknek sem ülhetek mindig a nyakán.
 Az apartman üres volt. Anya gondosan kicsomagolt, a bőröndöket betolta az ágy alá, de ők nem voltak sehol. ELindultam a partra, gondoltam sétálni mentek, de ott nem találtam őket.

  Már éppen telefonálni akartam, amikor a taverna felől integettek nekem. Hatalmas adag fagyi volt a kezükben- tehát találkoztak Horasszal- és mindketten kipirultak, ezek szerint nem bírták ki, hogy ne menjenek le a partra.
-Ó, hát úgy néztek ki, mint a kisrókák, csak a szemetek világít, és pirosak vagytok.-nevettem.
-Elfelejtettük a naptejet. Már csak akkor jöttünk rá, amikor visszafelé jövet megláttuk, hogy elkezdünk vörösödni. Mondd, Lea nem lesz ebből baj?-Apukám feje búbja szinte lángolt.
-Hát, jajjgatni fogtok két napig, de azt itt lehet, senki sem szól érte. Aztán lehámlotok, mint egy szirti gyík, de azért sem fog szólni senki. Ha ízlik a fagyi, Horasz vödörszámra hord majd nektek belőle. Higgyétek el, egy kis leégés túlélhető.- tudtam, hogy nem túl meggyőző a dumám, pláne, hogy Zoé majdnem eldobta a kezében lévő fazekat, és egyből kenőcsért futott, de igyekeztem elodázni a pánikot.
Már az asztalnál ültünk, amikor Teo egy kalappal tért vissza, és Apának adta
-Jól áll, higgye el- ami nagyjából annyit jelentett, hogy " bolond vagy te is, de majd megtanulod a leckét". Aztán csak mosolygott apámon, aki úgy nézett ki a kalapban, mint a vadnyugat hőse élete első vietnami papucsában....
Anya csendben próbált nem röhögni a látványon-nem sikerült. Apám felé fordult.
-Te néztél már tükörbe? A falevél nyoma, amit az orrodra raktál, fehér maradt. Egy nagy szív alakú folt van az orrodon, úgy nézel ki, mint Julcsibohóc.- Anya ekkor már a térdét csapkodta. Zoé hozta a kenőcsöt-nem menjetek az utcára. Rózsaszín és büdös. De két nap múlva kutya bajotok sem lesz. Még mindig jobb, mintha részegen táncolnának...és viccesebb is. Az ősök visszavonulót fújtak, de csak miután Zoé felpakolta őket három napra való étellel. 
-Adtam nekik joghurtot, ragut, és sajtot. Olivában pácoltam bazsalikommal és szemesborssal. Teo minden reggel visz nekik kenyeret, szóval nem halnak éhen.
-Ó Zoé, mihez kezdenénk nélküled! -átöleltem öreg barátnőmet. Olivaillata volt. A fülembe súgta- Jan. Jó választás.
-Te mindent látsz igaz?- nevettem rá
-Hát, látom, hogy a tejes pite mikor éppen roppanós. Látom, hogy Anyád retteg, hogy elveszíthet, és azt is látom, hogy gyógyulni jöttél ide. De mondd, miért ne lehetne pont Jan a gyógyír a te bajodra? Ha beválik, megtarthatod. Ha jól érzed magad, örökre maradhatsz.-hát ilyen a görög asszonyok bölcsessége.

  A parti villába  indultam. Hatalmas volt a hőség, a tus alá álltam, és negyed óráig engedtem  magamra a jéghideg vizet. Egy köntösbe burkolózva kiültem a pergola alá, és egy noteszbe jegyzetelni kezdtem. Be kell szereznem még néhány dolgot, mire jönnek az első vendégek. Arra gondoltam, hogy a kertben termő gyümölcsökből dzsemet főzök. Hatalmas üstben fogom kevergetni a rumos málnát, vagy a fahéjas szedret. Az édesszájúaknak csokoládés őszibarackot főzök, az ínyenceknek pedig citromos egrest. Zoé megígérte, hgoy megtanít tésztát gyúrni. Ha megérik a paradicsom, csinos üvegekben tésztaszószt teszek el. A ház melletti üres kis földdarabot kinevezem fűszerkertnek, és a szószokba borsikafüvet, bazsalikomot szórok. A húsokhoz pedig a teraszon szárítok fűszercsokrokat. A lista lassan kerek lett. Serpenyők, lábasok, reszelők, és még ki tudja hányféle konyhai, kerti eszköz szerepelt rajta, mind-mind azért, hogy a vendégek mindig a legfinomabb fogásokat ehessék. Ha nem lesz kedvem főzni, lezsuppolom a bandát a tavernába, hogy Zoé is kényeztethesse őket. Kényelmes vendéglátó leszek, mint ahogy itt mindenki kényelmes. Nagyot kortyoltam a frappémból, majd lévén szieszta, szundikálni mentem. 

-Anya! Merre vagytok?-vacsora előtt villámlátogatás szénné égett szüleimnél.
-Úristen ez mi?
-Zoé kenőcse. Isteni, hűs, nem érzem magam úgy tőle, mint egy grillezett homár.
Apám helyeslően jajjgatott. Neki egyvalami csillapíthatta szenvedését: a sör, amit gondosan a hűtőbe csempésztem.
-Meglátjátok, holnap estére kutya bajotok sem lesz.
-Hát lányom, legyen igazad. De valljuk be, most eléggé elkeserítő a helyzet.
-Még mindig jobb, mintha egy cápa evett volna meg Benneteket.
-Miii? Itt vannak cápák?
-Ha találkozom eggyel, átadom neki az üdvözleteteket. Na jajjgasatok tovább, kitartás, holnap jövök!
Elképedve néztek utánam, pedig ha látták volna magukat...

  Hazamentem, hogy átöltözzek. Egy hosszú, világoskék ruhába bújtam, fonott szandált húztam, és feltűztem a hajam. Mire kész lettem, pont hazaértek Tomék.
-Hova-hova?
-Vacsorázni megyek Jannal.
-Iiigeen???-jelentőségteljesen egymásra mosolyogtak. Hát ennyi. Nincs menekvés.
Már út közben gondolkodtam szon, hogy tulajdonképpen nem is kellene ellenkeznem, hiszen Jan igazán...ott állt a taverna bejáratánál hófehér ingben, hátrafésült hajjal. Egy szál rózsa volt a kezében.
-Mifelénk a férfiak szeretnek virágot adni.
-Maguk felé a férfiak értenek a nők nyelvén.
-Mi lenne ha hagynánk ezt a furcsa magázódást? Elvégre földiek lettünk.-nevetett. A szája mellett ott bujkált egy kis ránc, ami nagyon jellegzetessé tette az arcát. Miért is nem láttam ezt eddig?
-Igazad van.-az asztalhoz kisért, amin már ott várt bennünket egy kancsó athoszi bor.
-Ezt az italt szerzetesek készítik, kóstold csak meg, a legjobb a görög borok között.
Belekortyoltam, hűvös volt, savanykás, de mégsem fanyar. Gyanta nyoma érződött rajta, és méregzöld fenyvesekre emlékeztetett az illata.
-Még mindig nem mesélted el, miért jöttél ide.
-Pedig egyszerű történet. Éltél már városban?
-Igen, bár az itteni élet még a fővárosban sem annyira felgyorsult, mint felétek. Az emberek  minden nap sziesztáznak, szóval mire felmenne bennük a pumpa, már várja őket az ebéd, és utána a jól megérdemelt pihenő. Láthatod, itt mindenki csak egyféle tempóban tud élni, azt pedig nem más határozza meg, mint a föld, és a tenger. Délben lehetetlen a tűző napon dolgozni, így mindenki behúzódik az otthonába, és lazít egy kicsit.
-Olyan ez, mintha két műszakban dolgoznának.
-Hát igen, de ez két nem túl megerőltető műszak.
-A régi életemhez képest mégis ha itt reggeltől estig kellene robotolnom azt is jobban viselném, mintha vissza kellene mennem.
-És kit hagytál ott hirtelen felindulásból?
-Senkit.
-Nana...
-A szüleimet már ismered, és Lillyt meg TOmot is.
-Ennyi, nem volt senki más?
-Hidd el, nem. Egy éve  szakítottam Peterrel, aki időközben Izlandon kapott szerződést, szóval már nem köt össze bennünket semmi. Igazából akkor kerültem mélypontra, amikor tönkrement a kapcsolatunk, ezt nem is tagadom. De a végső lökést a költözéshez az adta, hogy ott, abban a helyzetben már nem is akartam javítani az életemen. Reggeltől késő estig dolgoztam, és nem törődtem semmivel. Lassan a barátaimat is elhanyagoltam, szóval egy este amikor kikapcsoltam a számítógépet, arra gondoltam, hogy soha többé nem akarom visszakapcsolni.
-És másnap már nem is mentél dolgozni?
-De igen, ennyire nem volt egyszerű. Mégis hatalmas megkönnyebbülés volt utoljára kisétálni az irodából.
-És Ed? Hogyhogy utánadjött?
-Ed egy bolond. Azt képzeli, hogy mndenki érte él, és ezt olyan művészi fokon űzi, hogy a saját agyát már csakis arra használja, hogy módszeresen alázza a körülötte élő embereket. Láthatod, képes volt utánam jönni, mert még a saját gépének a belépőkódját sem ismeri.
-Hát nem csodálom hogy idáig futottál.-közben Zoé jelezte, mindjárt kész a vacsora.
-Nem is rendeltünk...
-Hidd el, itt sosem kell rendelni. Az étlapokat szerintem fél éve senki sem használta. Zoé mindig ránézésre tudja, hogy kinek mit kell hozni.
Valóban. Hatalmas rákok érkeztek egy gyönyörű tálon. vajpuha húsuk enyhén megpirítva, mellettük csillogó citromkarikák pihentek, egy másik tálcán pedig mesés köretek sorakoztak. Mentás jázminrizs, vajban sült krumpli, és párolt zöldségek mellett pirosra sült bárányborda, és néhány tintahal várta, hogy megkóstoljuk. Végül mézes diós sütemény érkezett, krémes vaníliafagyival. Gyaníthatóan Horasz készleteiből való, úgyhogy gyorsan kértünk belőle még egy adagot.
-Úristen, most azt fogod hinni, hogy külföldi nők mind bélpoklosak. Addig esznek, amíg ki nem nézik őket az étteremből.
-Nem, még véletlenül sem-tiltakozott.-Jó nézni, hogy nem válogatsz, és minden ízlik. Hidd el, a nők nagy része hatalmas tévedésben él, amikor azt hiszi, hogy férfiak egy csomag ropiba szerelmesek. Pedig ez nem igaz.
-Úristen, téged mutogatni kellene a női magazinok szerkesztőségében, ahol külön rovatot nyitnak a botoxosoknak, és az anorexiásoknak, mert ez növeli a példányszámot.
-Hát pedig láthatod, itt nem nagyon van sovány nő. Az emberek szeretnek enni, persze módjával, De itt nincsenek is nagyon hízlaló ételek.
-Hát ha az előbbi diós-szirupos-fagylaltos dologra gondolok, akkor most azt mondom, hogy lódítasz.-de ekkor már inkább a zamatos athoszi bor beszélt belőlem- és ha le akarsz itatni, közlöm, hogy a karodban kell hazavinned, mert spiccesen képtelen vagyok lábraállni.
Megérkeztek Horaszék, és zenélni kezdtek. Észre sem vettük, de a tavernában telt ház volt. A túlső asztaltól Lillyék integettek, a kávéklub tagjai az ajtó melletti kisasztalnál verték a blattot, két cica a kapu előtt imbolygatta bajuszkáját, hátha leesik nekik is egy két falat. Egy kislány egy egy kis sült hallal kedveskedett nekik. A zsákmánnyal az olivafa tüvébe futottak, ahol elégedett mormogással kebelezték be a könnyen jött vacsorát.
Zoé kockás kötényében elégedetten nézte vendégeit, akik mindent megettek az utolsó falatig, amit eléjük rakott. Teo pedig pipázott, és egy sportújságba mélyedt.
A zene egyre gyorsabb lett, néhányan táncolni kezdtek. A kör egyre nagyobb lett, majd szétvált, és kikacskaringózott a kapun. A cicák meglepetten néztek a kacagó pörgő-forgó emberek után, akik megkerülték az olivafét, majd visszalépkedtek az udvarba. Jan megragadott. A sorhoz kapcsolódtunk, és mikor újabb dal kezdődött, tovább lejtettünk a nevetgélő társasággal. Egy percre sem volt megállás, csak amikor Teo egy nagy tálcán aprócska poharakban ouzot hozott. A férfiak asszonyaiknak is vettek egy kispoharat, mindenki koccintott, majd tovább táncoltunk.
Nem is figyeltem az idő múlását. Itt nem is érdemes. Meg kell tanulni a nyugalmat, ami az ittenieknek születésüktől kezdve a vérükben van. Talán az ősöreg olivafák teszik, vagy az antik fürdő a sziklában, de lehet, hogy csak a bor szállt a fejembe?
-Azt hiszem ideje mennünk.- a kerítés felé mutattam, amerre már derengeni kezdett az égbolt alja.
-Rendben, induljunk. Azt hiszem régen mulattam ilyen jót- Jan szeme alatt a kialvatlanság jelei látszottak.
-Azért az vigasztal, hogy a görögök is tudnak nagyon álmosan kinézni.-megsimogattam a karikákat.
-Azt hiszem egy kávé sokat segítene rajta.-átkarolt, és hazaindultunk.
A kerti nyugágyba fészkeltük be magunkat, egy-egy bögre forró kávéval. Egy puha gyapjúplédbe burkolóztunk, még éreztem, ahogy megsimogatja a homokomat, de a következő pillanatban arra nyitottam ki a szemem, hogy megbillen a nyugágy, és mindketten a földön kötünk ki. Lilly alig bírta abbahagyni a nevetést. Kigabalyodtunk a plédből, és feltápászkodtunk.
-Hány óra?-alig láttam, és a virágos ruha a derekamra csavarodott.
-Már majdnem tizenegy.
Jan felugrott, és az autója felé rohant- Lekéstem egy találkozót, majd jövök!-elporzott.
-Hát ez a nap is jól indul.