Jan komolyan gondolta a hét órát. Bár én már fél hatkor nem tudtam aludni, mégis azt gondoltam, hogy a tegnapi, hosszúra nyúlt vacsora után képtelenek lesznek az emberek magukhoz térni. Tévedtem. Jan farmerban, és feltűrt ujjú ingben egy furgonnal jött. A plató tele volt, méghozzá azokkal a dolgokkal, amit tegnap olyan gondosan összeírtam.
- Igaz, a létrát kifelejtettem. Mégis honnan van mindez? Kirabolt egy barkácsboltot?
-Tegnap este Teo összekészített pár dolgot. A festék a taverna felújításakor maradt ki, az ecsetek szintén. A létra a furgonban volt ,a furgon meg Stavrosé, aki a zöldségeket zokta a piacra vinni. A szerszámokat és a cementet a kikötőben horgászó férfiak hozták még az éjjel, a járólapokat pedig az elöljáróság pincéjéből hoztam. Végül is egyelőre a falu érdeke is, hogy ne romoljon tovább az épület. Döbbenten néztem, azt gondoltam, hogy a következő hónapokban építőanyagokat fogok vásárolni  szoknyák helyett, és a falakat fogom festeni ahelyett, hogy lepihenném a karikákat a szemeim alól.
-Akkor indulhatunk is.-beültünk a furgonba, ami ugyan köhögve de kigurult az útra. A nap már felkelt, a kanyarokban integető szederbokrokon túl szakadék van. Alattunk a tenger hihetetlenül nyugodt volt. A reggeli napfénytől áttetsző kék lett a színe, olyan, mintha azt  ordítaná : fotósok, gyertek, itt vagyok, ennél szebb nem is lehetnék!
De a fotósok ilyenkor még alszanak. Éppen most fordulnak egyik oldalukról a másikra, letörlik a nyálcsíkot a szájukról, és amikor felkelnek, a kávé mellett a barátnőjüknek egy álomszép tengerpartról áradoznak. Ami persze szerintük nem is létezik, pedig hát itt van, és csak úgy kínálgatja magát. Már-már szemérmetlenül.
A tengerpartok erkölcsi megítéléséből egy éles fékezés térített magamhoz.
-Megjöttünk.
Kinyitottam a nagy fakaput, és valami nagyon furcsa volt. Elindultam a ház felé. Emberek nyüzsögtek a teraszon, ketten a tetőn ültek, és kalapáltak valamit, és a házból is zajok szűrődtek ki.
-Na mit szól?-Jan egy vödörrel a kezében vigyorgott.
-Mondtam, hogy mindent megoldunk.

Lepakoltunk a platóról, Jan csatlakozott a kőművesrigádhoz, én pedig bementem, hogy selejtezni kezdjem a felesleges holmikat. Zoét találtam a belső szobában. A szófán ült. Könnyezett.
-Olyan magányos volt. Amikor Eliza meghalt, nem találta a helyét a világban. Kértük, százszor, ezerszer, hogy legalább néha jöjjön le a tavernába, beszélgetni, egy pohár bort inni. De ő nem akart. Még néhány évig elfogadta a segítséget az olivaszüret idején, és ott volt, amikor a  Ligetben leszedtük a termést, de egyszer csak elmaradt. Az orvosa tudta, hogy csak hetei vannak hátra. Aztán már csak a temetőben tudtunk elbúcsúzni tőle. - Zoé sírt. Régi barátját siratta, akiért nem tehetett semmit. Leporolta, és dobozokba rakta a fotókat. Egyet kivettem a kezéből. Mikisz egy hintaszékben ült, és nézte az olivafákat. 
-Ezt szeretném kirakni. Szerintem örülne neki. -Zoé elment, hogy rendbeszedje magát.

Az egyik szekrényben vasalt terítők, ágytakarók és függönyök tucatjait találtam. Egy dobozban esküvői koszorú porladósra száradt rózsái őrizték egy boldog szombat déután emlékét. Szinte láttam, ahogy az ifjú feleség férje karjaiba omlik, és a rózsakoszorú félrebillen göndör fürtjein. Visszazártam a dobozt. A pincébe indultam, hogy helyet keressek a holmiknak. Egy percig sem gondoltam, hogy a lomtalanítás végleges lenne. Hiszen ők nmindig itt lesznek velem, még ha sohasem találkoztam velük, akkor is.
A pince félhomályában megbotlottam néhány üvegben. Az aprócska ablakokig botorkáltam, letöröltem, és kinyitottam őket. Még így is kevés fény áradt be, de éppen elég ahhoz, hogy körbenézhessek. Az egyik fal gondosan végig volt rakva borospalackokkal. A cimkéken az évjárat, és a tőkék származása is fel volt tüntetve. Korfuról, Zakynthosról, Samosról hozott tőkék termései. Egy beszögellésben négy hordó volt lepecsételve. Az egyiken két könyv hevert. Az egyik tele volt írva az egyes évek borhozamának összes adatával. A felhasznált gyantamennyisétől a palackforgalomig minden benne volt. A másiknak csak az első oldala volt tele. A 2003-as év termését jegyezték bele. A toll könyvjelzőként szolgált. Egy pici pókocska szaladt ki alóla. Útjára engedtem, azt gondolván ő lesz az én szerencsehozó pókom. Egy hatalmas szekrényt üresen találtam. Ez éppen jó lesz Mikisz örökségének.
Zoéval mindent lehordtunk, amire már nem volt szükség. Kisepertük és felmostuk a szobákat, lemostuk az ablakokat. Jan megjavította a karnisokat, amikre frissen mosott függönyöket akasztottunk. A vékony gézanyag pillanatok alatt megszáradt. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve a négy szobából három új bejáratot kapott.
-Ezeket itt kiadhatod.- Teo hatalmas kalapáccsal a kezében állt egy szabálytalan lyukban. A porfelhőn át köhögve mondta: oda hátra emelek egy paravánt. Mögötte elfér egy tusoló, és egy mosdókagyló. A toalett úgyis hátul van, a vendégek használhatják azt.
Függönyök le, kizavartak bennünket a konyhába, mondván a nőknek ott a helye, szólnak, ha kész az új ajtó.

A konyhában centis por uralkodik.A kőmosogatóba hörögve zubog a víz, addig engedem, amíg tiszta nem lesz. A pillangós tányérokkal kezdem, nyilván nagy barátok leszünk, lelki szemeim előtt meggyes pite rogyadozik rajtuk. Kitörölgetem a tálalószekrényt, fala mellett őjabb fotókat találok. A régi üvegeket kidobom, a fiókokból értelmezhetetlen papírokat selejtezek ki. Az evőeszközöket kifényesítem, az egészet egy tiszta terítővel letakarom, majd súrolni kezdem a nagy kövekkel kirakott padlót. Mire minden ragyog, kész az első ajtófélfa a vendégszobák egyikén. Tervek nélkül is istenien néz ki.
Az edényeket szép sorban visszahelyezem a vitrinbe. Jan üveget hoz, kicseréli az egyik törött részt. Hatalmas fehér terítővel takarom le az asztalt, Zoé kancsókban bort hoz.
-Főznünk kellene, így mindenki éhen fog halni.- az ajtó felé indulok, hogy valami ennivalót intézzek. Zoé az utamat állja.
-Ácsi kislány, már lerendeztem, a tegnapi bárányból éppen elég maradt. A hűtőtáskákban van a hús, a csomagtartóban a kenyér, és a paradicsom. Gyorsan készítünk pár szendvicset. -nem tudtam megállni, a nyakába ugrottam. Éreztem, hogy ilyen nem mindennap történik vele.
-Köszönöm.
-Ne köszöngess, menjünk, mert az éhes férfi mindig rosszat jelent.
-Igenis. -máris indultam a kenyerekért. Mire visszaértem, Zoé a rozmaringos báránysültből vékony szeleteket vágott. A bucikba két szelet hús, és paradicsom került. A tányrokon két szendvics, és egy kupac tzadziki landolt. Paradicsommal díszítette a remekműveket, közben én kézmosóvizet készítettem, hogy mindenki asztalhoz ülhessen.
Teo asztali áldást mondott. Mikisz emlékére, és arra, hogy minden remekül menjen. A szendvicsek percek alatt eltűntek.