...

Néhány órával, egy bögre kávéval, és egy adag reggelivel később a birtok felé tartottam,amikor a piactéren Anyáékkal futottam össze. Mindketten hatalmas szalmakalapban masíroztak a dinnyekupacok, és a krumpliszsákok mellett.
-Ugye nem a partra igyekeztek? -kérdeztem tőlük, mint a rossz gyerekektől.
-Csak egy fél órára merészkedtünk ki, már annyira unatkoztunk, hogy nem bírtuk továb.-Apu bocsánatkérően nézett, nem tudtam rájuk haragudni.
-Na jó, gyertek velem. MUtatok valamit. -lelkesen követtek. Most is fogták egymás kezét, mint mindig. Nem is emlékszem hogy valaha nem kézenfogva mentek volna. Ez olyan biztos emlék volt, mint a gyerekkori kakaó íze, vagy az első babaház.
-Messze vagyunk még? -kérdezte Anya, pont a kapu előtt.
-Megérkeztünk. Segítsetek kinyitni a kaput.-Apa egyből befelé tolta az egyik szárnyat.
-Kihez törünk be? Te Lea, ilyet nem tehetünk, börtönbe juttatsz bennünket.
-Pssszt, nyugi. -végigsétáltunk az olivák alatt, Anya megszagolta a rózsákat, szemmel láthatóan elámult azon amit látott. Apa csak hümmögött, mondván a gazdája biztosan időmilliomos, hogy így rendben tudja tartani. A teraszra értünk, és szinte egyszerre kérdezték:
-Na de mi ez a hely? 
-Anya, Apa, ez itt az új otthonom.
-Miii?
-Igen. jól hallottátok.- mesélni kezdtem nekik a házról, ami egy hete még árván állt itt, a brigádról, akik segítettek helyrehozni. Végigvezettem őket a vendégszobákon, ahol friss festékillat terjengett, és megmutattam nekik a barlangfürdőt, ahol a déli napsütésben szelíden csillogtak a mozaiklapok.
A teraszon készítettem nekik szendvicset. Felbontottam egy palack bort a pincekészletből, és közöltem velük, hogy örökre ittmaradok.
-Először csak egy évre akartam jönni. Felmondtam az irodában, amiből persze botrány lett. De aztán meggondoltam magam, szóval maradok. A vendégszobákat kiadom, és konyha is lesz. Sőt aki akar, még az olivásban is dolgozhat egy kicsit, vagy segíthet befőzni.
-Na de egyedül? Ki fog segíteni? Minden barátod otthon van!
-Tom és Lilly is ideköltöznek. A parti villában maradnak, és egy reggelizőt nyitnak a kikötőben. A szigetre alig jönnek turisták, mert senki nem ismeri ezt a helyet. Pedig láthatjátok milyen gyönyörű itt minden. A helybeliek zárkózottan élnek, úgyhogy nekik is jó lesz egy kis nyüzsgés. A vendégek számát korlátozzuk, hogy ne tegyék tönkre a közösség nyugalmát, de úgy gondolom, úgy tizenöt-húsz ember jól érezhetné magát itt.
Apukám egyre érdeklődőbben hallgatott.
-Mondd csak, mikor jönnek az első vendégek?
-Még nem tudom, de egy hónapon belül már megérkezhet az első csoport. Szeretném lepróbálni, hogy mire hogyan reagálnak az emberek. Mi tetszik nekik, és mi nem. Mi az, amivel okosan tölthetem ki a szabadságukat.
Apa gondolkodott egy kicsit- mi lenne, ha hoznék egy próbacsoportot? A horgászcimborák biztosan szivesen jönnének ide a családjukkal.
-Tényleg? Apa, ez remek lenne.- Magamban máris a programokat, a menüt terveztem, eszembe jutott, hogy ágyneműt kell vásárolni, és új tükrök kellenek a fürdőkbe.
Zajt hallottunk az olivafák felől. Mintha valaki rázta volna az ágakat.

 Horasz rohant keresztül a kerten, átugrotta a rózsabokrokat, és úgy kapkodta a levegőt, hogy azt hittük valami katasztrófa készülődik.
-Megjöttek! Itt vannak!
-Horasz, nyugodj meg, kik jöttek meg?
-A régészek!
-De hát csak szerdára vártuk őket! Hol van Jan?
-Jan bement a városba motorcsónakkal. Nem érem el telefonon!
-Hol vannak most a régészek?
-Zoé eteti őket, van még előttük két tál polipsaláta, meg egy tálca sütemény. De hogy utána mi lesz, azt nem tudom.
-Én igen. Anya, maradjatok itt, vigyázzatok a házra egy kicsit. Horasz: futás!

Nekiiramodtunk és befutottunk a hivatalba. Előadtuk a fuldoklós, sípolva köhögős különszámot, de nem tapsolt senki, ezért előadtuk az "Itt vannak a régészek" kezdetű nótát. Melina a titkárnő vízért szaladt, Nikosz a jogász felkapta a táskáját, és rámnézett.
-Lea, most akkor vegyen levegőt. Szépen, nyugodtan. Egy-kettő, úgy... menjünk. Szépen lélegzik, mosolyog, kedves, nem fél a régészektől... már az utcán jártunk.

A tavernában három kockás inges, egyetemista kinézetű pasas, és egy idősebb férfi ült. Szemmel láthatóan nem rohantak felmérni a terepet, inkább a polipokkal voltak elfoglalva. A kávéklub tagjaival beszélgettek, ahogy hallottam az én nevemet is említették ,de mivel mindez görögül történt, egy kukkot sem értettem belőle.
-Kalimera -próbálkoztam elég gyengén.
-Kalimera- válaszoltak, és beszélgettek volna tovább, ha Stavros nem mutatbe nekik.
-A hölgy Lea, róla meséltem önöknek.
-Á, hát örvendünk.- egyszerre álltak fel, nyilván a múlt héten ezt gyakorolták a tükör előtt. Innentől mindent egyszerre csináltak. Kórusban bólogattak, mosolyogtak, ittak, és ... pff a többibe bele sem akartam gondolni.
-Szóval mi lesz a sorsa fürdőnek? Szeretnénk eredeti állapotába visszaállítani és beüzemelni.- máris éreztem, hogy sok volt ez a kockás ingbe bújt lelkeknek.
-Nem lesz az olyan egyszerű, meg kell határoznunk a korát, és el kell küldeni a szakvéleményt Athénba. Ott fogják eldönteni, hogy mi lesz a sorsa. Akkor talán menjünk is.

A kockásingesek nem lazáztak, lendületesen haladtak. Próbáltam nekik megmutatni a falut, húzni egy kicsit az időt, hátha felbukkan Jan, hogy felügyelje az egész eljárást, ami leginkébb olyan volt, mintha az utolsó gésa budoárjába (amit biztosan nem így hívnak) betörne néhány pattanásos kamasz. Méltatlannak éreztem, ahogy a kockásingesek hümmögva beléptek a kertbe, és ügyet sem vetve a szinte vigyázban álló szüleimre, egyenesen a pincéhez mentek. Olyanok voltak, mint akik már jártak itt.
-Ismerjük a sziget minden négyzetcentiméterét. Amikor az amfiteátrumot feltárták, már tudtuk, hogy valahol van egy fürdő. Sőt, valószínűleg lesz ott még egy járat is, amit idővel befalaztak. 
-Nem rémlik, hogy lenne ott befalazott járat.
-Nem is láthatták, mert valószínűleg bevonták mozaikkal.
Beértünk a terembe, és a kockásingesek megintcsak egyszerre, leültek. Sapka le, szívre szorít, és komolyan, már csak egy nótára nem zendítettek rá. Nézelődtek egy darabig, majd egyikük felpattant, és az egyik fali mélyedéshez szaladt.
-Mindenki menjen ki a medencéből! - kihúzott a falból egy követ, és a nyílásból víz kezdett zubogni. Tátott szájjal néztük.
-Ez a fürdő nem ókori, vagy legalábbis a burkolat sokkal később készült. De, várjanak csak-a kockásingesek közül kettő lemaradt. A gyorsabbik az ablakokkal szemben kezdte piszkálni a falat. Kis mozaikkockákat fejtett le  egymás után ,és egyszercsak -hihetetlen, de ott volt a  már emlegetett másik járat ajtajának körvonala. Egy külön mozaikkép egy lovassal.
-Kell maguknak egy kőlap mozaikkal? Végül is szép munka.
-Ja. Jó lesz asztallapnak.