...

 Kendőt dobtam a vállamra, és ötödször is dörömböltem a fürdőszoba ajtaján.

-Lilly, itthagylak. Nem lesz, aki biciklicsomagtartón furikázzon a nyaralásunk első bulijára...-az egyik bicikli ugyanis teljesen leeresztett. A maradék egyből kellett gazdálkodnunk.

-Jövök már...tadamm! Te jó ég, mi ez a holmi rajtad Lea?

-Ezt én is kérdezhetném...

 Lea talpig párizsi dívajelmezben feszített. Haja feltornyozva, ha nem lett volna a barátnőm, a térdemet csapkodtam volna a nevetéstől.- Édesem, egy tavernába megyünk, nem a Moulin Roge-ba. Sejtéseim szerint a helyi halászoknak ez túl nagy sokk lenne, tehát...

-Oké, igazad van. -lerúgta a tűsarkú szandálokat, leengedte a haját, és lenvászon ruhát húzott. Út közben, amikor a bicikli csomagtartóján egyensúlyozott, saját magán kacarászott.

-Képzeld csak, ha félúton elhagyom az egyik szandimat, vagy a taverna előtt lendületből kell leszállnom innen a csomagtartóról. Az lett volna csak sokkoló a helyieknek. 
Saját biztonságunk érdekében csendre intettem. Szerencse hogy mögöttem ült, néhányszor még csendben kuncogtam. Besötétedett, mire a taverna elé értünk. Itt kezdődött a falu, a kisvendéglő közvetlenül a part mellé épült. A hófehér falak tövében már nem egy bicikli pihent, megnyugodtam, ez itt megszokott jármű. Néhány autó is parkolt pár méterrel arrébb, legtöbbjük rozoga platós autó volt, egy furgon, és egy piros sportkocsi.

-Tehát kedvenc ingatlanosunk már itt van.-Lillyn a vadászösztön feléledésének jeleit láttam, bár ez nála nagyon furcsán hatott. Beléptünk. Mindenki minket bámult. Jan mentette a helyzetet.
-Emberek, bemutatom Lillyt, és Leát. Nálunk töltenek...ööö...nálunk töltik...-kérdőn nézett rám. Ráztam a fejem.-Szóval nálunk pihenik ki az egész éves fáradalmakat.
Lillyt azonnal a pulthoz invitálta egy fáradt arcvonású, de kedves asszonyka. Koktél helyett tányért tolt elé. Csak annyit láttam, hogy a barátnőm szája tátva marad. Az asszony folyamatosan beszélt, és pakolta a vacsorát a tányérjára.
Janhoz fordultam.

-Köszönöm, hogy nem buktatott le. Mindenkit megmentett attól ,hogy Lilly két hétig egyfolytában sírjon.

-Tényleg komolyan gondolta? Itt akar maradni? Mit fog csinálni egy évig?

-Igen, igen, nem tudom. Elégedett? Először kikezelem a barátnőm lelkét, aztán kezelésbe veszem a sajátomat. A főnököm valószínúleg most örjöng a felmondólevelemet tiporva, szóval ha csuklani kezdek, ő emleget.
-Héé, ne legyen ilyen ellenséges. Higgye el, jó helyen van. Nézze, csak Lillyt, és tanuljon tőle. Lilly ugyanott ült, és valami pecsenyét tömött magába. Úgy evett, mint aki egy hétig éhezett Szibériában. Pedig a hús volt az utolsó dolog, amit kedvelt.
-Ez mi?
-Hó, hát ez valami csoda. Jamasz asszony sütötte. Nem értem mit mond, mert csak görögül beszél, de ő egy csoda.- tovább evett. Jan hangosan nevetett.- Nem Jamasznak hívják. Jamasz azt jelenti, egészségedre. Zoé asszony a pékünk felesége. Mire Lea álla leesett, Jan görögül folytatta-egyenesen Zoénak címezve mondókáját. Az asszony is nevetett. Jan elmesélte neki Lea aprócska tévedését. Úgy tűnt, nem bántódott meg, sőt! Eltűnt majd egy hatalmas tállal jött vissza. Saláta volt benne, sajttal, és apró polipokkal. Jan hatalmas adagot szedett,  majd elém tolta.

-Jó étvágyat. Ennél jobbat sehol a világon nem ehet.-Megkóstoltam. Soha nem éreztem azelőtt még ilyen ízeket. A paradicsom olyan édes volt, a polipok pedig annyira omlósak, hogy gondolkodás nélkül eltűntettem az egészet. 

A taverna közben megtelt. A vendégeket úgy vonzotta a hely, mint a rovarokat a fény. A hófehérre meszelt falakon Teo és felesége családjának fotói lógtak, a polcokon ki tudja hány éves borok pihentek, és mindenütt olajmécsesek pislákoltak. A férfiak csendben beszélgettek, a háziasszony pedig szakadatlanul hordta az asztalokra az ételt. Büszkén nézett a hatalmas tányérokra, amikre ki tudja hogyan varázsolta ezt a sokféle finomságot, mindenesetre meglepő volt a választék, mert csak őt, és a férjét láttam a konyhában. Teo pedig a barátaival kártyázott a sarokban. Az asztaloknál borospoharak koccantak időnként, kintről pedig a tenger sós illatát sodorta be szél.

Lillyt a teraszon találtam.
- Min merengsz, a bor ízén, vagy azon, hogy állj bosszút, amiért iderángattalak?
- Ó ugyan, bolond az, aki ezért haragszik. A városi élet vakká tesz bennünket. Emlékszel? A cukrászdában azt sem tudtam, hogy ez itt létezik. Pedig akkor nem egy tepsi tündérfánkért rajongtam volna. Na jó, nem csak azért.-Nevetett. Megint.

Újabb pár érkezett, hatalmas kosár szőlőt hoztak.
-Igen, ez egy szép nagy család.-Jan állt mellettem.- Itt a faluban mindenki ismer mindenkit. Egymásra vagyunk utalva. ettől váltunk igazi közösséggé.
-Lehet, hogy nem lesz elég az egy év?
-Lehet, hogy néhány hét, és menekülni fog.
-Most mindenesetre nyakoncsípem kicsit spicces barátnőmet, és hazabringázunk.
-Hazaviszem magukat. A bicikli is velünk jöhet.
-Köszönöm.

Jan úgy tűnik misszióként értelmezte a mi gardírozásunkat, de Lilly, még mindig kicsit spiccesen jelezte, hogy ezt egyáltalán nem bánja.

-Tudod mit? Ez a fickó szimpatikus nekem. Olyan, mintha valami titokzatos regény magányos szereplője lenne.
-Ugyan már. Az ügyfele vagyok. Ez a dolga.
-Fenéket. Ja és nem hord gyűrűt, a kocsijában nincs ottfelejtett rúzs...
-Hűű, gyártsunk róla teóriákat. Biztosan valami elemésztő szerelmi bánat miatt él az isten háta mögött, és csak arra vár, hogy magányos turisták pezsdítsék fel szürke hétköznapjait.
-Vagy valami baltás gyilkos, aki romantikus vityillók kiadásával cserkészi be az áldozatait, hogy aztán a holttestüket elrejtse valamelyik barlangban...

De már nem tudtuk Jant tovább misztifikálni. Lilly ugyanis eleludt a nyugágyon. Lehúztam a papucsot a lábáról, és hagytam szenderegni. Valamikor kettő óra körül ment be a szobájába.

-Lea! Leaaa!!!
-Mi az, miért kiabálsz?-Képtelen voltam kikászálódni az ágyból, pedig a sarkig kitárt ablakon olyan friss levegő zúdult be, hogy szinte harapni lehetett volna. Lilly tovább kiabált, így magam köré tekertem a takarót, és kinéztem.
-Milyen omlettet kérsz? Valaki itt hagyott a kapu előtt egy kosárban szalámit, és sajtot. Ja, és Teo hozott kenyeret. Szedtem hátul paradicsomot, és van még padlizsán is.
-Hát nem is tudom, mondjuk ilyen sorrendben jó lesz....
Lilly addigra a nyárikonyhában főzőcskézett. Nem is tudta volna megtagadni önmagát, reggeli közben be sem állt a szája.

Csörgött a telefon. Áhh, a felmondásom.
-Halló, itt a paradicsom. Tengeri szellő, és grátisznapsütés, miben segíthetek?
-Lea, Ed vagyok. Hol vagy?-A főnököm hangja remegett az idegtől. Ettől nekem előjött a gonosz énem, és citerázni kezdtem a helyzeten.
-Emlékeztetelek, hogy felmondtam.
-Tudom. Hol vagy?
-Mivel felmondtam, ezt nem vagyok köteles közölni. De jó napom van, reggel madárcsicsergésre ébredtem, segítek. Görögország.
-Miii?
-Igen. Ülök a teraszon, tökmagos bucit, és sajtot eszem, és nem gondolok rátok.
-Nem fogadom el a felmondásodat. Beperellek.
-Tedd. Sokat randizhatsz az ügyvédemmel. A barátnőimnek kifejezetten bejött a pasas.
-Nem érdekel az ügyvéded, megszegted a szerződésedet, azonnal gyere vissza! ha most elindulsz akkor még betudom ezt szabadságnak. De ha nem...
-Ed, keress helyettem mást. Csak azért akarsz visszarángatni, mert nem boldogulsz nélkülem. azt sem tudod, hogy kell az adattárat kezelni, sőt, semmit sem tudsz arról, ami a cégnél történik. Csak azt tudod, hogy én mindennek tudom a helyét. Szóval tet tudod, hogy én tudom. Ez pedig nem megy tovább. Ha el akarom végezni a munkádat, akkor megpályázom az állásodat. Szóval ne akard hogy visszamenjek. Én sem akarom.
-Na de...
-Szia Ed, megyek úszni. A felmondólevélen ott az ügyvédem száma.

Már az ösvényen bandukoltam, amikor még mindig Ed képzeletbeli ábrázatán kuncogtam. Vézna testalkatú főnököm most valószínűleg egyszerre szív el egy doboz cigit, és próbálja bekapcsolni a számítógépét. Egyedül. Először hosszú évek után.