...

  Míg Lilly örömittasan rohangált körbe-körbe, én döbbenten néztem Janra, aki "ugye megmondtam" mosollyal támaszkodott az autójának. Nem tudtam megszólalni. Valóban, a levélváltásaink alatt mindig bizonygatta, jó sorom lesz a házban, amit intézett nekem.

Kalimera Lea!

Kérem nyugodjon meg, a kis házzal minden OK. Endaxi. Van konyha, és van két háló. Kérem bízzon bennem. Várom a jövő héten. A papírokat a megbeszéltek szerint átadom.

Jan.  

 A kertben egy hatalmas olivafa kellette árnyékát, valaki rojtos nyugágyat kötött a legerősebb ágára. A pergolán illatos szőlő futott végig, az odavezető lépcső szélén pedig talajon futó borostyánféle képzett szőnyeget.  A kőkerítést két helyen rés törte meg. Kovácsoltvas ráccsal töltötték ki. Pont a partra nézett. A kerítés tövében hanyagul ottfelejtett kerámiaedényekben muskátli nyílt. Az egyik sarokban nyárikonyhát alakítottak ki. Hatalmas, kőből rakott grillsütő, családnyi méretű faasztal, és egy tálalószekrény volt a berendezése. Lilly tovább lelkendezett, én még mindig nem jutottam szóhoz. Jan törte meg a csendet.

-Hazudtam magának. A falu kicsit messzebb van. De húsz perc séta, ott azon az ösvényen, és már ott is van a piacon. A kamrában találnak bicikliket. Jól meggondolta, hogy egy évig itt marad? Olyan fucsa a tekintete.

-Először is, megbocsájtom a kis füllentését. Nem láttam a házat, de ha csak negyede olyan szép, mint a kert, akkor is életem végéig szóló maradhatnékom lenne. Másodszor, a bicikli rendben van, bár utoljára tizenöt éve ültem rajta. Harmadszor pedig, még nem tudom hogy jó ötlet-e az egy év. Most annak tűnik. - még magam is szomorúságot éreztem a saját hangomban.

-Mit fog itt csinálni? Egy év mégiscsak hosszú idő...

-Nem tudom. Azt hiszem, kipihenem az elmúlt tizet. De ha nagyon megszokom ezt az egészet, felcsapok olivatermesztőnek... na jó, vicceltem, tényleg nem tudom. Rengeteg dolgom van, meg kell írnom egy könyvet, aztán egy másikat. Nem fogok unatkozni.

-Na jó, érezzék magukat otthon, bár a barátnője biztosan másfajta nyaralásra vágyott. Ha gondolják, este találkozzunk a tavernában. Készíttettem maguknak ebédet, a hűtőben találják.

-Viszlát, és köszönöm.

-Majd elfelejtettem, a papírok. Akkor este.

Elhajtott, és azonnal irigyelni kezdtem. Még mindig megbabonázva álltam a kapuban, ahonan egy öbölre, és egy hosszú partszakaszra lehetett lelátni. Ilyet eddig csak giccses utazási katalógusokban láttam. Itt inkább természetesen visszafogottnak tűnt, pláne, amikor bementem, hogy megnézzem a házat.

Az aprócska épület egy konyhasarokkal ellátott nappaliból, és az emeleten két hálószobából ált. Mindkét fülke egy közös teraszra nyílt, ahol kis reggelizőasztal állt két székkel.   

A bútorok egyszerűek, de praktikusak voltak, a ruhásszekrényekben pont annyi hely volt, hogy mindenem elfért. Az éjjeliszekrényre tettem a laptopot, és a kedvenc parfümömet.

-Lilly, jössz enni? Van valami harapnivaló a hűtőben... újabb döbbenet.

 A frigó megtöltve, egy tálcán padlizsánsaláta, sajtok, sonka, és füstölt hal kellette magát. Egy másik edény négyféle olivabogyót rejtett, egy harmadik pedig számomra ismeretlen krémeket. Az alsó polcon pedig hideg sült mosolygott.  Az ajtón három üveg borostyánszínű bort, egy üveg olivaolajat találtam, rajta egy post-it: saláta a kertben. Lilly szinte sugárzott:

-Nézd, paradicsom, rukkola, metélőhagyma, bazsalikom! Otthon ilyen gyönyörűségeket csak fotókon látni... és igazi bazsalikom! Nem ám fonnyadt, cserépben nevelt, satnyaszárú, szagold csak meg....

-Oké, gyere segíts.

A nyárikonyha asztalát leterítettük egy lepedővel, a paradicsomot bőven megszórtam bazsalikommal, és rukkolával, olivát löttyintettem rá, majd egy két kanállal tettem a tetejére az egyik krémből ( mint kiderült, friss joghurt volt) és enni kezdtünk...

 Soha nem láttam Lillyt ilyen boldognak. Amióta cukrászdát nyitott, másból sem állt az élete, mint rohanásból. A kis üzlet hamar felkapott lett, Lilly ugyanis műremekeket készített marcipánból, cukrászkrémből, grillázsból, nem beszélve a pitékről, és a muffinokról. A gasztronómiai lapok lelkendeztek róla, Lilly pedig jó munkaholista lévén nem tudta mi az elég. A férjével éjjel-nappal recepteket teszteltek, és boldogok voltak, hogy a kis ötlet sikeres lett. Aztán Lilly besokallt. Egyre karikásabbak lettek a szemei, és fogyni kezdett. A férje hiába mondta neki, hogy baj lesz, Lilly nem hallgatott rá. Aztán egy napon rosszul lett. Elvetélt. Nem is tudta, hogy babát vár. Az én mosolygós, szőke barátnőm összeomlott. Napokon át sírt. Nem akarta látni Tomot, akire addig végtelen szerelemmel nézett. És nem akarta addigi életét sem viszontlátni.

Beadta a válópert, pedig ezzel Tomot is padlóra küldte. Mivel mindketten a barátaim, megpróbáltam megőrizni a kényes egyensúlyt, és felváltva ápoltam a lelküket. Egyik sem tudott a másikról, nem beszéltem, nem tudtam használ-e vagy árt, mindenesetre hónapokba telt, amíg magukhoz tértek. Csak akkor találkoztak, amikor kimondták a válást. Lilly még hónapokig rendszeresen sírva fakadt, Tom pedig bezárkózott. A cukrászdát eladták, a vevők szinte verekedtek érte. És bár anyagilag jól jöttek ki az eladásból, többé egyikük sem ment arra a könyékre, ahol Lilly álma tovább virágzott.

- Min merengsz? -kérdeztem a szöszitől.

-Azt hiszem mégsem utállak ezért a nyaralásért. Bár arra készültem, hogy egy medenceparton fogom lógatni a lábam, há mit mondjak, ez felülmúlhatatlan.- a hasát düllesztette-nézd, pókra ettem magam... -Nevetett, majd bort kortyolt.

Fél éve először láttam  igazán nyugodtnak. Az ebéd mindkettőnknek jólesett, elemezni kezdtem a maradékot, de sem a padlizsán fűszerezését, sem a báránysült hozzávalóit nem tudtam megfejteni. Körbenézve lelki szemeim előtt népes kerti mulatság sejlett fel, de aztán arra eszméltem, hogy Jan kivételével nem ismerek itt senkit. De még ez is megnyugvással töltött el. Ha belegondolok, hogy három napja még egy irodában rostokoltam... leginkább elfecsérelt időnek tartom az elmúlt éveket.

 Pedig milyen boldog voltam amikor megkaptam a szövegírói munkát. Madarat lehetett volna velem fogatni. Akkoriban ismerkedtem meg Peterrel, úgy éreztem semmi rossz nem jöhet. Néhány hét múlva összeköltöztünk, de azt, hogy csapdába kerültem, csak évek múlva kezdtem először érezni. Egyre terhesebb lett a társaság által diktált "trendi" élet. Peter pedig úgy kezelt, mint a jól berendezett életének egyik stabil bútordarabját.

Na ehhez nem volt nekem kedvem. Pedig Anya milyen büszke volt, hogy a lánya lassan tényleg felnő, és ő végre nem hiába ábrándozik a bababoltok kirakata előtt. Peter lebukása inkább jól jött, semmint összetört volna. Bárki megvethet, ez egy jel volt ahhoz, hogy most itt fekhessek az oliva fa alatti nyugágyon, és mindenféle jól kigondolt terv nélkül belevessem magam az új életembe. Lilly békésen aludt egy pléden, amikor autó fékezett a kapu előtt.

-Benne hagyták a kulcsot a lakatban!-az ötven körüli férfi a méretes vaskulcsot lobogtatta.- Teo vagyok. Csak érdeklődnék, hogy megvan-e mindenük, tudja én sütöm a falunak a kenyeret. Ha gondolja, reggelente maguknak is hozok.

Megint leesett az állam. Teo észrevette, és elmosolyodott.- Nem kell rögtön döntenie, este találkozunk a tavernában.

-Na de honnan tudja, hogy megyek?

-Nézze Lea, ez egy kis falu. Mindenki tud mindent. Jan pedig áradozott magáról, és Lillyről. Akkor este. És ajánlom a hagymás kenyeret. Magának biztosan az lesz a kedvence.-és kisétált a kertből, mint valami tünemény. Akkor vettem észre, hogy Lilly mellettem áll.

-Te, ez igaz volt? Tényleg hagymás kenyérrel akarja traktálni a vegetáriánus kecskemenühöz szokott gyomrunkat?

-Igen, törődj bele, hogy töltött galambként fogjuk végezni.

-Állok elébe.... megint vigyorgott. Másodszor.