...

- Egy biztos, hívnunk kell a régészeti hivatalt.-körbenéztem. Ki tudja hány száz vagy ezer éve készült ez a barlang. A terem egyetlen hatalmas medencéből állt. A padlón, és a falakon apró kövekből kirakott mozaikképek. A fürdőzőknek kis ülőkéket alakítottak ki. A popsi méretű helyeket külön kis ábrák díszítették.
Jan eloltotta a lámpát. A rácsos ablakokon át éppen elég fény áradt be, hogy minden részletét láthassuk a teremnek, és amikor körbementünk a medencén, hogy láthassuk, hova néznek az egyébként kívül gazzal benőtt ablakok, elámultunk.
Alattunk harminc méter mélyen a tenger fodrozódott.
-Értem már, hogy miért nem látta senki az ablakokat. Ezen az oldalon a kis öböl van, ide csak ritkán járnak az emberek, és ilyen magasságban senkinek nek tűntek fel az ablakok.-Jan elővette a mobilját, de nem volt térerő.
-Na mindegy, menjünk vissza, szólnunk kell a hivatalban arról amit találtunk.

Eltakarítottuk a maradék törmeléket, Jan elment bejelentést tenni, én pedig maradtam, hogy folytassam a munkát. A fürdőben átsúroltam a csempéket, a tusolót, és mire dél lett, elégedetten nyugtáztam, hogy megint egy lépéssel előbbre haladtam.

Nem gondoltam, hogy ekkora öröm lesz látni, ahogy alakul a ház. A falak megszáradtak, és a tető is olyan volt, mint új korában. A sziklaperem felőli oldalon kicsit megtépáztuk a borostyánszőnyeget, de az néhány hónap alatt visszanő. Így most olyannak tűnt az udvar, mint ahol valami nagy mulatságra készülnek. Mindenütt ládák, dobozok, de a káosz pozitív kisugárzású volt.  Még az öreg Demetrisz, a falu vezetője is hümmögve dicsérte a változásokat. Bedöcögött Jan kiséretében, aki úgy mutatott be bennünket egymásnak, mintha velemi varázsló lennék, és egyedül nekem lenne köszönhető az ,hogy a sziget még nem süllyedt el egy földrengéstől.
-Ez igen hölgyem. Mintha újjászületett volna az öreg tanyája. Nem is sejtettem hogy a vén gazember ilyesmit őriz a pincéjében...
-Hát szerintem talán ő sem. De meg kell hagyni, a fürdő szinte tökéletes állapotban maradt meg. Az a csoda, hogy víz nincs benne.
-Biztos vagyok benne-mondta Jan-hogy valahol itt van egy vízér, de egyelőre ne nyúljunk semmihez, majd a régészek megvizsgálják, mit lehet vele kezdeni. Az is lehet, hogy nem jó semmire.
-Hát én ezt kétlem-tette hozzá Demetrisz amikor újra átbotorkáltunk a leomlott falon, a kacskaringós folyosón, és elértünk a teremig. - no de majd az okosok megmondják. -Megyek is a hivatalba és telefonálok.
Elindultunk a kijárat felé, de még visszanéztünk. A terem mozaikburkolatának úgy változott a szine, ahogy a nap haladt, és mindig más szögben érte a fény. Szinte láttam, ahogy régi helyiek itt pihentetik meg fáradt tagjaikat. Lehet hogy gyógyvíz zubogott a hatalmas kádban, végül is az egész őgy néz ki mint egy ősjakuzzi...
Mire kiértünk, megérkezett Lilly és Tom, hoztak ebédet. Komótosan eszegettünk a félig kész teraszon. Tom Jannal beszélgetett valami üzletről, mi nem is nagyon figyeltük őket, mert Lilly a fürdőről kérdezősködött.
-Ha szerencséd van, akkor újra beüzemelheted. Lesz egy saját fürdőházad.
-Ha szerencsém lesz, nem zárja le az egész tanyát a régészeti hivatal. Tudod ilyenkor alapos vizsgálatok szoktak jönni. A régészek lezárják a terepet, kis gödörket ásnak, megnézik hol sötétebb a a föld, és mindenféle apró kincseket húznak ki a földből. Nem is tudom, hogy ez jó lenne, vagy rossz. Annyira szeretnék itt maradni. Tudod Lilly, két nap alatt beleszerettem ebbe a helybe. Már elterveztem, hogy fáradt, kimerült városlakókba fogok lelket önteni. Olyan házaspárokat látok vendégül, akik felnevelték a gyerekeiket, és új boldogságot keresnek néhány hét kikapcsolódással. Esténként gyertyákat gyújtok a kerti asztalokon, és az olivafák alatt édes borral fogom kínálni az egész napos gyaloglástól kimerült társaságot.
-Én pedig ha gondolod néha süteményekkel kényeztetem őket. TOmmal szeretnénk egy csendes kávézót nyitni valahol a faluban. Semmi extra, csak annyi, amitől jól érezzük magunkat.
-De ugye nem hajtod túl magad? Egyszer már megtapasztalhattad milyen az, amikor nem szabsz határt a munkamániádnak.
-Becsszó, csak egy pici kávézó lesz néhány asztallal.
-Akkor erre most iszunk.- Leszaladtam a pincébe, hogy megdézsmáljam az öreg Mikisz borkészletét. Amikor elvettem a palackot, belesuttogtam a levegőbe:
-Köszönöm Mikisz bácsi...

 Valóban , az öreg Mikisz olyasmit hagyott hátra, amire mindenki büszke lenne.A borkészlet még legalább három évig kitart, sőt ha megfelelő lesz a termés még bővül is két-három fajtával. Meg kell ismerkednem a helyi borokkal, és ha igazán jó pincét akarok, akkor hozatnom kell néhány ládával más tájegységek jellegzetességeiből is. Az olivaliget szélén néhány fiatal birka legelészett. Nem úgy tűnt mintha bárkihez tartoznának. Eldöntöttem, hogy megkérdezem kié, ha kiderül hogy nem az én földem lakói (milyen furcsa ezt kimondani), akkor megveszem őket a gazdájuktól. Elvégre egy igazi birtokra állatok is kellenek.     
 Lillyvel később lefestettük az ajtó és ablakkereteket. Azon morfondíroztunk,hogy vajon hány vendgéget viselnek el a helyiek anélkül, hogy ne éreznék azt, turistaátjáróház lett a békés kis falujukból.
-Végül is megválogathatjuk, hogy kiket engedünk ide.-mondta Lilly.- Csak azok jöhetnek, akik  meg tudnak enni egy ötfogásos vacsorát Zoénál, hajnalig képesek borozni egy pakli kártya mellett, vagy kitartóan horgásznak reggelente a parton a kávéklubbal.- A három öreg le sem moshatta magáról az elnevezést.  
-Ne feledkezzünk meg az olivaszüretről sem. Aki segít, az kedvezményt kap a szállásból-tettem hozzá.
-Igazad van, az idénymunkákat rábízhatjuk a vendégekre, és akkor mindenki jól jár.
-Már látom a hirdetést: Jöjjön robotolni a világ legszebb szigetére!!!
-Na jó, majd kíméletesen fogalmazunk.- Lilly TOmnak is elújságolta az ötletet, aki rögtön tovább is adta Jannak.
-Nem is olyan rossz ötlet. Itt egész nyáron van munka, és annak, aki egy irodában kuksol egész nap, felüdülés lehet asszisztálni az eperdzsem főzésénél.
-Én már csak tudom-nevettem.