...

 Másnap reggel képtelenek voltunk felkelni. Nekem sajgott a hátam a falfestéstől, úgyhogy egyik oldalamról-némi jajjgatás kiséretében- a másikra fordultam, és aludtam tovább. Aztán egyszercsak arra ébredtem, hogy Lilly sikongat a kertben. Letámolyogtam.

 A látványt felidézni sem egyszerű. Lilly valami ismeretlen hallal küzdött, pontosabban kergették egymást szerencsételn állattal. Belegondoltam, hogy ez lesz az ebédünk, és inkább a hűtő felé vettem az irányt, hátha megmenthetem a helyzetet. Tévedtem. Szinte üres volt.
A hal közben már a rózsalugas környékén ugrabugrált.
-Állj meg te! Nehogy azt gondold, hogy megmenekülhetsz! GYere vissza.-aztán valami csoda folytán egyszer csak kifáradt. Megadta magát, elfogadta, hogy az az ő pikkelyes végzete, hogy fűszeres kéregben a tányérunkon mutassa meg, milyen a tökéletes ebéd. Nem adta könnyen: Lilly a küzdelemtől csapzottan próbálta feldolgozni a méretes jószágot. Egy tálban pác csillogott. Tele mindenféle zölddel, aminek begyűjtéséről Zoé világosított fel bennünket.
-A sütemények bezzeg nem ellenkeznek.-örökérvényű okosság volt ez. Tény, hogy Lillynek jobban állt a cukrászjelmez, de szemmel láthatóan most még a csúszós-nyálkás hallal való babrálás sem volt ellenére. A vékony szeletek sütőlapra kerültek, de csak miután mindkét oldalát belemártotta a zöld pácba. miután tele lett a lap a szeletekkel, fóliával takarta le, és eltette pár órára pihenni.
-Nna. Ez kész van. Mi dolgod van ma?
-Átnézem a gazdaság könyvelését. Tudnom kellene, hogy annak idején miből mennyit termeltek, és hogy mi mennyit hozott a konyhára. Bár szépnek tűnik, hogy az ölembe pottyant ez az egész, azért rengeteg munka lesz vele.
- Ott lesz neked Jan. Ahogy elnézem, egyre többet van veled. És ne mondd, hogy ááá, rosszul látod. Már mindenki látja.
-Igazad van. Tényleg bizsereg valami közöttünk, de talán még korai lenne.
-Mi lenne korai??? A Jóisten áldjon meg Lea, meddig akarsz még egyedül lenni? -el kellett ismernem, hogy igaza van, bár szerencsére nem kellett neki válaszolnom, mert hazaért Tom, aki -nem is tűnt fel-eddig távol volt.
-Lányok, meglepetés következik. Tom bácsi piacon járt. Tudtátok, hogy itt milyen kincseket lehet kapni? Hatalmas padlizsánokat szedett ki a pulcsija alól. A zöldségesládából egy tál hatalmas szemű eper, egy zacskó okra, lóbab, és egy darab bárányhús került elő. Végül egy kis zacskóból két leheletfinom sálat rántott elő, nagyjából olyan mozdulattal, mintha ő lenne a cirkuszi bűvész. A vékony selyemcsodából egy Lilly, egy pedig az én vállamra került. Lillyén hatalmas rózsák futottak, pont olyanok, amilyenek a terasz mellett nyíltak, az enyémen pedig apró pillangók röpködtek. Pont olyanok, mint Mikisz porcelánján.   
 Gavallérunkat cserébe megreggeliztettük, majd felajánolttuk neki, hogy mint cserfes nimfák dallal,esetleg lanton kisérjük az ebédjét. Hahotázni kezdett.
-Lilly téged kirúgtak az énekkarból. Téged meg fel sem vettek.
Igazat adtunk neki.
-Akkor meg kell elégedned a vizuális látványunkkal.
Az ebéd remek lett. A hal vajpuha volt, a kérge pedig ropogós, a mellé rakott héjjában sült krumpli joghurttos szósszal pedig olyan volt, amit még tíz év múlva is csak áhitattal lehet emlegetni.   
Ebéd után kerékpárra pattantam, magukra hagytam Tomékat, és elindultam hogy szemügyre vegyem újdonsült birodalmamat.
 Bár az előző napi látványos haladás eredménye még mindig meglepett-lényegében rá sem lehetett ismerni az épületre, de beláttam, hogy hónapokra, sőt évekre való munka akad még a telken. Lementem a pincébe, hogy rendbe rakjam az üres üvegeket. Pontosan ötszáz darabot találtam, kosarakba raktam őket, és leszedtem egy hatalmas adag pókhálót. A kis lakójával nem találkoztam, bár biztos voltam benne, hogy valamelyik kis sarokban éppen az új hálószobát szövi. -Hát mi mást is szőhetne egy pók...-mondtam félhangosan, és majdnem halálra rémültem, amikor:
-Magában beszél?
-Jézusom, de megijedtem, nem is mondta, hogy idejön. -Jan állt a pinceajtóban.
-Nem kérdezte. Csak beugrottam, hogy megnézzem, megszáradt-e a festés. Láttam a biciklijét, és keresni kezdtem. Jól elbújt. -Telerakott egy kosarat üvegekkel, és a pince hátsó részébe vitte. Hatalmas csörömpölés hallatszott, majd egy robaj.
-A fenébe is...
-Mi történt?-odarohantam, de csak egy kupac törött üveget, és egy halom törmeléket láttam.
-Megbotlottam egy üvegben, és nekiestem a falnak. Minden összetört.
-Na jöjjön, kisegítem.-elkezdtem leszedni róla a törött téglákat, és félrehúzni a nagyobb üvegszilánkokat, de amikor felnéztem, a halom mögött hatalmas lyuk tátongott.
-Jan, nézze csak...-folytatódik a pince.

 Fél órába telt, mire megtisztítottuk a bejáratot. Mintha valahonnan a mélyéből fény derengett volna, de lehet, hogy csak a káprázat játszott velünk, mert amikor egy zseblámpával elindultunk befelé, akkor eltűnt a vékony világos sáv. A járat biztosan nem ennek az épületnek a része volt egykor, egészen más téglából építették, sőt párszáz méter után már a csak a szikla kivájt falai látszottak. A falakon mécsestartók emlékeztettek arra, hogy itt rendszeresen, hosszabb időt is eltöltöttek az emberek. Aztán egyszer csak újra feltűnt a fény, amit korábban már láttunk.  Vízcsobogás hallatszott.
-Jöjjön szorosan mögöttem. Vigyázzon, mert nagyon csúszik.-beláttam, hogy jobb lesz óvatosnak lenni. Fonott papucsomat a divatdiktátorok nem barlangászkodásra tervezték.
Aztán egyszercsak kör alakú terembe léptünk.
-Hát ez meg mi?